Móricz Zsigmond (1879-1942)
Debrecenen és Sárospatakon tanult, Kisújszálláson érettségizett, majd református teológiára iratkozott be, majd átiratkozott a Pesti jogi karára.
1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát (Jankát).
Nem volt boldog házasság, Móricz folyamatosan csalta, felesége többször is öngyilkosságot követet el, végül az utolsó sajnos kioltotta életét (1925).
1908-ban a Nyugat közölte Hét krajcár című novelláját, ami meghozta számára az írói sikert. Ady is dicséri fegyvertársát. Az I világháborút eleinte üdvözli és haditudósító lesz.
1916-ban megírja a Szegény emberek című novelláját, amiben elítéli az I világháború embertelen vérrontását. Miként Mikszáth, ő is foglalkozik a dzsentri témával (Kivilágos kiviradtik/1924/, Úri muri/1927/). a főhőse Szatmáry Zoltán, aki egy vidéki dzsentri környezetből próbál kitörni újféle gazdagságot, hoz létre és Rédey Erzsébet felesége mellett fiatal szeretőt tart, de minkét esetben elbukik.
1929-33-ig Nyugat szerkesztője Babitscsal együtt.1932 jelent meg könyv alakban a Rokonok, amely egy politikai panama leleplezéséről szól.1939-től „Kelet Népe”címmel saját folyóiratot szerkeszt.
Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte, elszakadt a korabeli népszínművek ábrázolásaitól. Realistaként és naturalistaként azt ábrázolta az írásaiban, amit a valóságban is látott és tapasztalt. A realista stilusirányzatamely a valóságot akarja ábrázolni, ahogy az tényszerűségében megjelenik. A realizmus tipikus alakokat formál, akik jellemzőek egy réteg egy osztály valamennyi alakjára. Az irodalomban a legfontosabb műfaja a regény és a novella. A naturalizmus folytatása a realizmusnak, amely a visszataszító tények világa, túl van az ízlés határán, hogy gondolkodásra késztetjenek.
Tragédia
A Hét krajcár elbeszélésében realista hangot üt meg, de 1909-ben Tragédiában eltér ettől a hangtól. Abban közös a két novella, hogy mindkettő a szegény emberekről szól, mégis különbözik, ahogy a figurákat bemutatja.
Kiss János alakja nevetésre ingerli az olvasót ezért nem is mondhatjuk róla hogy tragikus inkább tragi-komikus. A 19 század közepén az irodalomban új alak születik az ugynevezet Kisember. Elsőként Gogol: A köpönyeg című novellájában, Akakij Akakijevics személyében, akinek egyetlen vágya, hogy legyen egy új kabátja, ennek rendel alá mindent, a boldogságot, a beteljesülést. Akakijevics nem teljes ember, mondhatjuk torz, akit szánunk egyben nevetünk rajta, mosolygunk, s az ilyet nevezzük Groteszknek.
Kis János is „leszármazottja” Akakijevicsnek, hiszen ő sem teljes ember, sem érzelmi, sem gondolatai nem voltak, karaktere sem átlagos, jellegtelen figura volt. A nagy lehetőség akkor érkezik az életébe, amikor földesuruknál lakodalom van. Mindent egyszerre szeretne megbosszulni, hiszen úgy gondolja az evéshez ő ért a legjobban. Emberi mértéken felülire vállalkozik, ki akarja enni Sarudi grófot vagyonából. Senkinek nem tűnik fel ezért Kis János élete is értelmetlen,úgy tűnik el a világból hogy még társainak sem tűnik fel.A kisszerű ember nevetséges,groteszk célját mindenáron el akarja érni,amibe végül bele is hal.A novella időtartama másfél nap,amely Kis János egész életét is jelenti.A novella mint műfaj Gogol után annyiban változik hogy megrövidül,csak egyetlenegy mozzanatot emel ki a főhős életéből ,ezen az úton halad előre ,az orosz Csehov és a francia Moupassant és a 20 sz. elején Móricznál és végül eljut Örkény egyperces novellájáig.
Szegény emberek
Egy katona szabadságra érkezik, haza a frontról s azt tervezi, hogy szabadságideje alatt annyi pénzt keres munkával, hogy vissza tudja fizetni családja adósságát. Amikor az első nap rádöbben ez képtelenség, elhatározza rabolni fog. Két gyermeket talál a kiszemelt házban, akiket úgy gyilkol le, ahogy a háborúban megszokta különös kegyetlenséggel. Csak hogy ezt a tettét saját felelősségére tette nem parancsolták neki, ahogy a háborúba tették, ezért ellenmondásba kerül saját magával. Ezt az állapotot nem képes feldolgozni és megbomlik az agya,s immár hibbantan mondja ki a szegények igazságát, hogy tudniillik nem a muszka van a másik oldalon, hanem a szegények az egyiken ,a máik oldalon pedig a gazdagok.A szegény embereknek nincsen gazdagságuk,és kiszolgáltatottak,egyrészt a háborúnak egyrészt a gazdagoknak. Ez a háború ellenes novella azt akarta nyomatékosítani hogy milyen gyilkológéppé válik az ember a háború hatásara,hiszen a háborúban nincsenek társadalmi különbségek a halál elöbb-utöbb mindenkit elér.
A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki-érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is.
Móricz tiltakozott a háborús vérontás ellen. Háborúellenes novellája a Szegény emberek (1916), melyben bemutatja, hogyan ölte ki a háború az emberből a lelket, hogyan vált egy ember a háború miatt vérengző fenevaddá.
Barbárok
1930-as évek elején született. a pusztán élő emberek életét mutatja be, elhatároltan három részben.
Az elsőben azt látjuk, hogy a veres juhász és társa egy rézveretes szíj ürügyén brutális kegyetlenséggel megölik a bodri juhászt, és vele élő fiával és kutyájával együtt.
A második részben bodri juhász asszonya, aki elszántan és kitartóan bejárja az egész országot, hogy rátaláljon úrára és gyermekére, hiszen nélkülük nincsen élete. Rá is talál, egy másik kutya kaparja ki szereteit. A drámai tagolás harmadik részében, a vizsgálóbíró előtt látjuk a barbár veres juhászt, aki közönyösen tagad mindent. Csak akkor billen ki lelki biztonságából amikor meglátja az ajtókilincsre felfüggesztett rézveretes szíjat,mert akkor teljes természetességgel átjárja a babonaság és attól tart hogy nemcsak a szíj hanem bodri szelleme kísérteni fogja.Ekkor fordul meg az agyában hogy a sok véres tett amit elkövetett,talán az volt a legbrutálisabb,galádabb amit bodri juhásszal művelt.S a novella végén a vizsgálóbíró kijelenti hogy barbárok,azzal nemcsak azt fejezi ki hogy mennyire elvadultak azok akik tétlenségből ölnek, hanem hogy mintsem változott Magyarországon a pusztai emberek élete és világa több száz év alatt.
Híradás ez az írás a pusztáról, egy sajátos, egzotikus, „bennszülött” világról. A mű valóban barbár, a természet nyers darabjaiként létező emberek világába visz. Az ún. ridegpásztorok társadalmon kívül, a civilizációtól távol éltek elszigetelt magányosságban a fátlan alföldi „nagy merevben”. Ez a kultúra alatti, babonás misztikummal átszőtt világ termelhette ki azt a kannibáli erkölcsöt.