Parlamenti demokrácia működése Magyarországon

1) A törvényhozás és a kormányzás alkotmányos feladatai

2) Az ellenzék ellenőrző szerepe

3) Az alkotmánybíróság és a köztársasági elnök feladata

Demokrácia:

Eredetileg két görög szó párosításából jött létre (démosz=nép, kratosz=uralom)

Két fajtáját különítjük el működése alapján:

a) Közvetlen demokrácia: amikor a nép közvetlenül hoz döntéséket

b) Képviseleti demokrácia: itt nem vesz részt mindenki a törvényhozásban, hanem az úgynevezett választópolgárok választanak képviselőket

A magyar demokrácia működése:

Magyarország államhatalmi szervei: törvényhozó, végrehajtói, bírói (igazságszolgáltató) hatalom

Országgyűlés:

Magyarország legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az országgyűlés. Tagjai az országgyűlési képviselők (386). A képviselőket 4 évente választjuk. A választásokat a legfőbb közjogi méltóság, az államfő (köztársasági elnök) írja ki. A választások után 1 hónappal az államfő az országgyűlés alakuló ülését, megválasztják a tisztségviselőket, meghatározzák a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. Két fő feladat: törvényhozás, illetve a kormány ellenőrzése. Feladatai: alkotmány elfogadása

törvények megalkotása

állami költségek elfogadása

a köztársasági-, miniszterelnök és más közjogi méltóságok megválasztása

nemzetközi szerződések jóváhagyása

Az országgyűlés testületi szerv, mely hatásköreit lenáris ülésein gyakorolja.

Kormány:

Tagjai: miniszterelnök, tárcát képviselő miniszterek és a tárca nélküli miniszterek. A kormány a magyar államhatalomban a végrehajtó szerv. Az a párt alkotja, amelyik többségben van a Parlamenten belül és, akit a köztársasági elnök felkér, hogy alakítson kormányt.

Köztársasági elnök:

Köztársasági államformában legfőbb közjogi személy

Űrködik az államszervezet demokratikus működése felett

Kifejezi a nemzet egységét

Ő a fegyveres erők főparancsnoka

Az országgyűlés 5 évre választja meg

Az elnök választását jelölés előzi meg, ennek érvényességéhez 50 képviselő ajánlása szükséges

A ház titkos szavazással választja meg

Feladata:

– képviseli a Magyar Köztársaságot

– nemzetközi szerződéseket köt

– megbízza és fogadja a nagyköveteket

– népszavazást kezdeményezhet

– kinevezi és felmenti az államtitkárokat, Magyar Nemzeti Bank elnökét, egyetemi rektorokat, tábornokokat

– kitüntetéseket adományoz

– dönt az állampolgársági ügyekben

– gyakorolja egyéni kinevezési jogát

A köztársasági elnök személye szent és sérthetetlen.

Alkotmánybíróság:

Az a tudós testület, amely felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát. Alkotmánybírósági eljárást bárki kezdeményezhet. 11 tagú testület. Tagjait az országgyűlés választja meg, 2/3-os többség szükséges megválasztásukhoz. Tagjai nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

Állami számvevőszék:

Az országgyűlés pénzügyi és gazdasági szerve. Feladatkörében ellenőrzi az államháztartás gazdálkodását. Felülvizsgálja az állami költségvetés felhasználásának törvényességét. Ellenőrzi az állami vagyon kezelését.

Nemzeti jelképeink:

– az állam elnevezése és jellege

– Himnusz

– zászló, címer, főváros

Nemzeti ereklyék:

– szent korona és a koronázási jelképek

– Szózat, Nemzeti dal, Szent Jobb

Állami szimbólumok

– nemzeti- és állami ünnepek

– legmagasabb állami kitüntetések

– állami eskü

– állami pecsétek

Választójog:

Általános, közvetlen, egyenlő, titkos

Az alkotmány szabályozza a közügyekben való részvétel jogát. A részvétel személyesen vagy képviselet útján történik. Az ésszerűség alakította ki a közügyek gyakorlásának képviseleti úton történő megoldását. A választójog alapvető demokratikus állampolgári jog. Az alkotmány rögzíti a választás módját és előírja, hogy azt közvetlen és titkos szavazással kell elvégezni.

A szavazás 7 pontja:

– titkos

– szavazni csak személyesen lehet

– a szavazás napján, a szavazó helyiségben, szavazó lappal történik a szavazás

– a szavazatszámláló bizottság felügyeli a szavazás rendjét

– megállapítja a szavazópolgár személyiségét és megállapítja, hogy szerepel-e a választók nyilvántartásában

– külön-külön választólap szolgál az egyéni választókerületét jelöltre és a területi listán történő szavazásra

– a szavazólapot az előírásoknak megfelelően kell kitölteni, gondosan kell ügyelni arra, hogy ne legyen érvénytelen a szavazat

1956. évi forradalom

 

Az 1956 október 23 – november 11-ig tartó eseményeket a Kádár-rendszer ellenforradalomnak minősítette, 1989. jan. 28-án

a rendszerváltás kezdetén pedig egy bizottság (Pozsgay Imre) megállapítása szerint forradalom és szabadságharc volt

ekkor. Az értékelés megváltozása jelzi, hogy a jelenlegi Magyarország történelmi előzményének, pozitív történelmi példájának

tartja (1989. jún. l6-án volt a rendszerváltás előtti legnagyobb tömegmegmozdulásként Nagy Imre újratemetése; a

körtársaságot okt. 23-án kiáltották ki.

Előzményei: a magyar belpolitika változásai a fordulat éve (1947-49) óta híven követték az orosz eseményeket. Így Sztálin

1953. márc. 5-én bekövetkező halála után nálunk is megszűnt a személyi kultusz. Vezetőjég Rákosi Mátyást miniszterelnöki

hatalmának átadására szólították fel 1953 júniusában a moszkvai pártértekezleten. Csak az MDP főtitkári pozícióját tarthatta

meg. Kijelölték az új miniszterelnököt is Nagy Imre személyében. Ez volt az ún. júniusi fordulat. A kormányprogram

leállította az erőltetett iparosítást, lakásépítési programot hirdetett felemelték a béreket, javult az életszínvonal. Ki lehetett

lépni a szövetkezetekből. A lakossági ellátás területén újra engedték a kisiparosok működését. Az enyhülés azonban 1954

végén megszűnt. Nagy Imrét mondatták, sőt a pártból is kizárták (a háttérben valószínűleg az állt, hogy tárgyalások

kezdődtek az NSZK NATOtagságától,

s 1955-ben fel is vették). E rövid idő. alatt azonban mind a pártban, mind a lakosság

kórében népszerűvé vált, őt tartották az emberarcú szocializmus képviselőjének. Amnesztiával kiszabadított elvtársai (pl.

Kádár János, Losonezy Géza) a párton belül támogatták: az ország vezetését egy keményvonalas kommunista csoport, a Gerő

Ernő és Rákosi Mátyás fémjelezte csoport vette át. Az ő uralmuknak vetett véget 1956 elején Hruscsov SZKP XX.

kongresszusán elmondott titkos beszéde. Ennek híre végül más csatornákon eljutott hozzánk is. Ebben a beszédében

leleplezte Sztálint, elítélte a személyi kultuszt, beszélt a sztálinizmus áldozatairól. Később kibékült a jugoszláv pástvezetéssel

is. Ezek a lépései felvetették Rákosi felelősségét, a Rajk-per (ő volt Tito láncos kutyája) koncepciós jellegét. Végül Rákosi

júliusban lemondott és a SZU-ba távozott. Október 6-án lezajlott Rajk László újratemetése, nyilvánosan ünnepelték Nagy Imre

születésnapját, felülkerekedtek a reformerők (az emberek nyíltan kritizálták a kormánypolitikát; az Írószövetségben és a Petőfi

Körben rendszeres vitaestek voltak).

Hasonló események zajlottak Lengyelországban is. Ott azonban éráron a tömegbe tóvettek (Poznan). Ez indította meg a

lengyel kommunista párt válságát. A párt úgy döntött, hogy főtitkárrá a Nagy Imréhez hasonló kommunista reformeré

Gomulkát választják. Az oroszok katonai beavatkozással fenyegetőztek, ha megválasztják őt. A beavatkozás lehetősége 1956

okt. l6-21 között volt a legerősebb. Ekkor határozták el a magyar egyetemisták, hogy saját követeléseik megfogalmazása

mellett szimpátiatűntetést szerveznek a lengyelek mellett. Ennek az időpontja volt okt. 23. (feltételezhetően azért ekkor,

mert a Gerő vezette pártküldöttség e nap reggelén tért haza Jugoszláviából. Így a tűntetés váratlanul érte őket, de nem a

hátuk mögött zajlott.)

A magyar események sorsát tekintve fontos előzmény még a szuezi válság is. 1953-

ban Egyiptomban Gamal Nasszer

ragadta magához a hatalmat, majd 1955-bee a bandungi konferencián a volt gyarmati világ mozgalmának egyik alapítója lett.

1956-ban bejelentette, hogy államosítja az angol tulajdonú Szuezi-csatornát. Mivel korábban a SZU segítségével építette fel az

Asszuáni-gátat, a nyugatiak meggyőződésévé vált, hogy itt is a szocializmus fog győzni. A katonai fellépésre a mi

forradalmunkkal egy időben került sor. Október 28-án a nagyhatalmak megállapodtak, hogy a lengyel és a magyar

kérdés megoldása orosz, míg a szeszi kérdés megoldása angol-amerikai belügy. Vagyis mindenki a saját

érdekszférájában fegyveresen leverheti a tiltakozót.

 

Az események:

Október 23 – október 28. (első szakasz): megfogalmazzák a célokat, kialakul a reformer kommunisták és a tömeg közti

együttműködés a forradalom országszerte elterjed.

A programot az „Ifjúság 16 pontja” címmel az egyetemisták készítették el 23-i tüntetésükre. Ez egyrészt a Varsói Szerződésből

való kilépésünket, semlegességet, a SZU-val való egyenrangú kereskedelmi és külkapcsolatokat követelt. A belpolitikában

béremelést, a normák realitásokhoz való igazításút, a személyi kultusz búnőseinek elitélését, többpártrendszert követelt. A

nemzeti jelképekkel kapcsolatban a régi zászló és címer visszaállítása mellett nemzeti ünnepként március 15-ét akarták.

Szorgalmazták a párttól független önkormányzati alapú ifjúsági szerveződést, a párt ilyen szellemű átalakítását, valamint az

ezen az elven működő munkástanácsok felállítását. A program lett végül az a dokumentum, melynek mentén az eseményeket

a reformkommunisták lezárni kívánták. A tüntetés e követelésekkel indult, de az utcán szabad értelmezéseket kapott (e pár

nap alatt közel 100 párt alakult). E szakaszban az MDP-n belül vita zajlott az eseményekről; okt. 24-én Hegedűs András a SZU

katonai beavatkozását kérte; Nagy Imre elutasította a részvételt, majd vállalta a miniszterelnökséget; csak 28-

án ismerték el,

hogy „nemzeti demokratikus forradalom” zajlik.

A 15 órakor induló tűntetés a Petőfi szobortól a Bem térne ment, majd a tömeg egy része a Városligetnél ledöntötte a

rendszert szimbolizáló Sztálin-szobrot, másik része pedig a Rádióhoz vonult. Az itteniek felbőszülve az őket elitélő

Gerő-beszédtől, elfoglalták a Rádiót. Másnap fegyveres gócok alakultak ki Budapesten (Corvin-kőz, Széna tér), belelőttek a

tömegbe a Parlamentnél (okt. 25.). Megalakultak a munkástanácsok. 28-án Maléter Pál a Kilián-lakanya parancsnokaként

megtagadta, hogy katonáit a polgári lakosok ellen bevesse, s sürgette a tömeggel való megegyezést (a párton belül Donáth

Ferenc és Losonczy Géza akart először tárgyalni a felkelőkkel). Ebbe végül az orosz tanácsadók (Mikoján és Szuszlov) is

beleegyeztek, visszavonták Budapest határaihoz az orosz katonákat, s Nagy Imrét kormányalakítással bízták meg.

Október 29. – november 3. (második szakasz): az eredmények periódusa. Megalakult a Nagy Imre vezette többpárti

koalíciós kormány, elkészült a pártprogram, bejelentettek kilépésünket a Varsói Szerződésből, majd az ország

semlegességét. Megkezdődtek a tárgyalások az orosz csapatok magyarországi kivonásáról. Okt. 31-én Király Béla

vezetésével megalakult a Nemzetőrség. Nov. 1-én az MDP elvette az MSZMP nevet. A szuezi válsággal összefüggésben

azonban már készült az orosz ellentámadás együttműködve a magyar kommunistákkal (Kádár János a Nagy Imre-kormány

tagja a nov. l-én eltűnt a fővárosból, tárgyalásának eredményeként majd kormányt alakít és az oroszokkal együttműködve

elfojtja az ellenforradalmat.

November 4. – november 11. (harmadik szakasz): az orosz katonai támadás megindulása. A tököli laktanyába tárgyalni

menő Maléter Pált az oroszok elfogják Kádár János ismét bejelemi a párt újjáalakulását Magyar Szocialista Munkáspárt

néven. Mint ennek titkára megalakítja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amely a baráti SZU segítségével leveri az

országban dúló ellenforradalmat. A katonai lépések novemberben befejeződtek; Kádár még kb. decemberig tárgyalni

próbált a forradalom alatt kialakult munkástanácsokkal, az Írószövetséggel. Amikor tárgyalásai sikertelennek tűntek,

mindegyiket megszűntette, s megkezdődött (dec. 4 – 6-tól) az 1961-ig tartó megtorlás (bőrtőn, kivégzés). A hivatalos

értékelés szerint az ellenforradalmat a külföld aknamunkája és az elhibázott belpolitika együttesen okozta. A kádárizmus

kompromisszumot ajánlott a magyar társadalomnak: politikai tabuk tiszteletben tartása mellett kiszámítható

életszínvonal-növekedést kap. Tabutémák: 1956 ellenforradalom, nem beszélünk a megtorlásokról, eseményekről, nem

kérdőjelezzük meg a szovjet katonai jelenlétet, a Varsói Szerződésbeli tagságunkat, az egypártrendszert (az ország vezető

ereje az MSZMP). A fokozatos életszínvonalemelkedés

révén Magyarország vált a szocialista tábor „legvidámabb

barakkjává”. A viszonylagos jólétet emlegették fridzsider-kommunizmusként és gulyáskommunizmusként is. A kádárizmus

jelszava 1960-tan született: „Aki nincs ellenűnk, velünk van”. A rendszer azonban lényegét tekintve politikailag az 1956

előtthöz való visszatérést jelentette. Az MDP helyett az ország vezető ereje az MSZMP; az ÁVH helyett az elnyomást a

párthadseregként felállított Munkásőrség biztosította; a munkástanácsok helyett ismét állami érdekvédelem működött

(SZOT); 1961-re az egész országban befejeződött a kollektivizálás.

19 tétel Magyarország a második világháborúban

Kronológia:

• 1920: numerus clausus (zárt szám).
• Első zsidótörvény (Imrédy alatt fogadták el; 1938): vallási alapon határozza meg, hogy ki zsidó; a sajtó, a színház, a film területén 1949 végéig, a kereskedelemben és az iparban 5 év alatt 20%-ra kellett leszorítani a zsidók arányát.
• Második zsidótörvény (Teleki idején fogadták el; 1939): harmadíziglen kell igazolni, hogy valaki zsidó vagy sem, szabadfoglalkozású pályákon: max. 6%, ipar, kereskedelem: max. 12%, a zsidó finánctőkére is csapást akart mérni.
• 1941 végén elfogadták a harmadik zsidótörvényt, megteltek az internálótáborok és megkezdték a munkaszolgálatos egységek szervezését. A zsidó – ’nem zsidó’ házasságot és nemi kapcsolatot is megtiltja; fajgyalázásnak titulálja.
• 1943 ’IV’. Földjük sem lehet.

Mindez történik 1920 és 1944 között csonka Magyarország területén, de hatással van a magyarlakta területek összességére is; fontos az 1938-as megnagyobbított Magyarország is. A Tanácsköztársaság „dicsőséges 131 nap”-ja után (1919. március 21.-július 31.) erős zsidóellenes hangulat uralkodott az országban köszönhetően a vörös terror ésszerűtlen intézkedéseinek. 1919. május-júniusában a „monitor-lázadás” és a paraszt felkelések vetítették előre a későbbi választ a szélsőbal csapásra.
Az 1920-as békeszerződések után Teleki Pált kérte fel Horthy Miklós kormányalakításra. Az új kormány első intézkedései között szerepelt egy, az értelmiségi túlképzés csökkentését célzó törvény, a numerus clausus, amibe a nemzetgyűlés jobb- és szélsőjobboldali kisebbsége nemzetiségi megszorításokat erőszakolt. A törvény előírta, hogy a felsőoktatási intézményekbe az országban élő „népfajok és nemzetségek” országos arányszámuknak megfelelően kerüljenek felvételre. Ez a törvény mindenekelőtt a zsidó származású magyarokat juttatta hátrányos helyzetbe: célja a zsidók visszaszorítása a magyar értelmiségi rétegből a Szegedi gondolat jegyében. Az elkövetkező évek a Bethleni konszolidáció jegyében teltek: a magyarországi általános igény a politikában az I. világháború után elvesztett területek visszaszerzése volt. Az 1929-1932-es világválság munkanélküliséget és elégedetlenséget szült, aminek hatására tovább folytatódott az I. világháború után kezdődött jobbratolódás, de az erős középosztálynak köszönhetően nem fordul át se szélsőjobba, se szélsőbalba.
Az 1930-as évekre Magyarország kényszerpályára került: a revíziót csak az antant ellenében Németországgal és Olaszországgal szövetkezve lehet megvalósítani. Magyarországra mégsem jellemző a német „zsidóellenesség”; még 1944-ben is Judapestnek hívták Budapestet.
Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt (1936. október – 1938. május) Németország fokozódó nyomásának ellensúlyozására kísérletet tettek a Londonhoz és Párizshoz fűződő kapcsolatok erősítésére. A magyar-német kapcsolatok romlása a kisantantot tárgyalásokra ösztökélte, de megoldás nem születhetett az érdekek összeférhetetlensége miatt. A miniszterelnök a szélsőjobboldal megosztására törekvő politikája buktatta meg, amikor Hubay Kálmánnal egyezséget kötött.
A miniszterelnök-váltás idején tárgyalta a parlament az első zsidótörvényt, amit már Imrédy Béla alatt – sokak tiltakozása ellenére – szavaztak meg (1938). A törvény célja – csakúgy, mint előbb a numerus claususé – is az volt, hogy a zsidók tűnjenek el a magyar gazdasági életből. Az orvosi, mérnöki, ügyvédi kamarákban nem haladhatták meg a zsidók a 20 %-ot. Ennek ellenére a kamarán kívül maradt zsidóság nem halt éhen köszönhetően a szakmai szolidaritásnak: név által átruháztak a munkákat.
Ezt követte a felsőházi törvény módosítása: a zsidó vallás megtűrt vallássá minősült át, ezért a két főrabbi kikerült a felsőházból. Miután a parlament a miniszterelnök házszabály-módosítási kísérletét leszavazta, Imrédy lemondott. Teleki kérésére azonban Horthy még egyszer bizalmat adott neki, de az újraválasztott miniszterelnök nem tanult hibáiból. Imrédy csupán hatalma megerősítésére törekedett szervezeti úton. Közben pedig a nyilasmozgalom egyre féktelenebbé vált: 1939 februárjában robbantásos merényletet követtek el a Dohány utcai zsinagóga ellen. Imrédy helyzete tarthatatlanná vált, ezért zsidó dédszülőjére hivatkozva lemondatták a németbarát politikust. Teleki Pál feladatának tekintette az előretörő szélsőséges erők visszaszorítását és a békés revízió folytatását.
1939 májusában elfogadta a parlament a még Imrédy által beterjesztett második zsidótörvényt, amely faji alapon különböztette meg a zsidóknak minősülőket. Ez a törvény már az állami és köztisztviselőket is sújtotta. A nagyhatalmak közti feszültség növekedését Magyarországon az egyre erőteljesebb német és szélsőjobboldali nyomás jelezte.

A harmadik zsidótörvény Bárdossy miniszterelnöksége alatt született 1941 augusztusában, ami megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot. 1941-ben 20 ezer zsidót deportáltak galíciai hadműveleti területekre. Bárdossy németbarát politikája után Horthy Kállay Miklóst nevezte ki miniszterelnöknek, hogy lazítson a Németországhoz fűző kötelékeken, és kapcsolatot teremtsen a szövetséges hatalmakkal. 1942 októberében Berlin azt követelte, hogy Magyarországon távolítsák el a zsidókat a gazdasági és kulturális életből; tegyék kötelezővé számukra a sárga csillag viselését, és kezdjék meg munkatáborba szállításukat, hiszen a környező országokban (Szlovákia, Románia, Horvátország) mindez már megtörtént, és ezekből az országokból mintegy 100 ezer zsidó menekült már hazánkba. A kormány visszautasította a követeléseket.
Hitler nyomására Horthy menesztette Kállay-t és kinevezte az új, németbarát kormányt Sztójay Döme miniszterelnökségével. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, letartóztatták a baloldali és ellenzéki politikusokat; feloszlatták a kisgazdapártot, a szociáldemokrata pártot, betiltották a baloldali és demokratikus lapokat.
Áprilisban megkezdték a zsidóknak minősítettek gettókba gyűjtését, május-júniusban pedig német koncentrációs táborokba hurcolták a vidéki zsidóságot. 1944. június végéig Magyarország területéről több mint félmillió magyar zsidót hurcoltak el német koncentrációs táborokba. Budapest több mint 200 ezer zsidó lakosának elhurcolását azonban Horthy megakadályozta. Horthy aktívan visszatérve a politikai életbe Sztójayt leváltotta, és Lakatos Gézát nevezte ki helyére. Előbb Szovjet segítséggel próbált kilépni a háborúból, majd katonai vonalon szervezte meg a kiugrást. 1944. október 15-én bejelentette a kiugrást, arra azonban nem számított, hogy a németbarát és nyilas tisztek oly mértékben vannak jelen mindenütt, hogy tervét meghiúsíthatják. Október 16-án kicsikarták proklamációja visszavonását, és Szálasi Ferenc kormányfővé történő kinevezését. Az ország középső és nyugati részén ezzel kezdetét vette a nyilas rémuralom. Hadszíntérré vált az ország, és megsemmisült a nemzeti vagyon 40%-a. A főváros gettóba kényszerített több mint 200 ezres zsidóságának közel felét elpusztították. Egy részük a Duna-parti gyilkosságok áldozata lett, másokat gyalogmenetben indítottak az ausztriai és németországi táborokba. E halálmenetek során vesztették életét Radnóti Miklós, Sárközi György és Szerb Antal is.
Összességében a háború alatti ország területről több mint 550 ezer, a trianoni ország területekről közel 300 ezer zsidónak minősített magyar állampolgárt pusztítottak el a nácik és a nyilasok.

Vázlat:

• 1919 után a belpolitika főbb irányzatai:
  • Tanácsköztársaság: a kommunista párt jelentős része zsidó politikus.
  • a trianoni területelcsatolás és a kommunista kormány tevékenysége az egész nemzetből zsidó-ellenes hangulatot vált ki
  • keresztény nemzeti kurzus: a belpolitika fő irányzata; ehhez kapcsolódóan revizionizmus, és irredentizmus.
• Németország felé elkötelezettség
  • Németországban a zsidók nem megbízhatók®nem dolgozhatnak
  • vannak kivételek (Richter Gedeon; Weiß Manfréd): a német revíziót teljes német tőkével akarja Hitler megvalósítani: célja a Nagynémet egység létrehozása.
• ®zsidókat érintő törvények:
  • numerus clausus és a zsidó-törvények
• 1944 – német megszállás®szuveneritás elvesztése
  • megjelölés
  • javak beszolgáltatása
  • munkaszolgálat, deportáció, gettó
• zsidómentés
  • a katolikus püspöki kar elítélő levele
  • Raoul Wallenberg, Joó Sándor

Háttér:
Magyarország társadalmának 5%-a volt izraelita; akik a gazdaságban foglaltak el fontos pozíciókat. A pénztőkések gazdasági és politikai hatalmát a szélsőjobboldal előretörése és a zsidótörvények így egyre jobban megtépázták. A jórészt zsidó származású nagytőkések gazdasági érdekeltségeiket 1944-ig még megőrizték, de a gazdaság irányítását át kellett engedniük a „keresztény középosztály” képviselőinek.

Magyarország politikai irányzatai közül az urbánusok és a nyilasok álltak közel az antiszemitizmushoz.

Az urbánusok részben szociáldemokrata, részint polgári gyökerekkel rendelkeztek. Kifogásolták a népiek korszerűsítési elképzeléseit; a nemzeti eszmények ápolásában pedig mindenek előtt a szélsőséges nacionalizmus és antiszemitizmus lehetőségét látták.

A nyilasok, vagy nemzetiszocialisták a világválság idején jelentek meg Magyarországon. Több apró, náci mintára szerveződő csoportból tömörültek össze 1935 után Szálasi Ferenc köré, aki 1935-ben megalapította a Nemzet Akaratának Pártját. Szálasinak soha nem sikerült igazi egységet teremtenie, szerveződését 1938-ban háromévi fegyházzal „értékelték”. Ekkor Hubay Kálmán kezébe került a mozgalom irányítása, aki az 1939-es választásokon sikerre vitte a Nyilaskeresztes Pártot: megszerezte a képviselői helyek 19%-át.

Munkaszolgálat: fizetést kapnak érte, nem csak háborús időben kell. Régen köztörvényes bűnözőknek vagy azoknak, akik megtagadják a háborús szolgálatot. Később kommunistáknak, szociáldemokrata-vezetőknek, zsidóknak.

Revizionizmus: általánosan: mozgalom, irányzat valamely döntés felülvizsgálatára. Rokon a restaurációval. Magyarországon az I. világháború után törekvés a trianoni határok felülvizsgálata: nem mondanak le a határon túli magyarokról, és az 1920-as területekről. Londonban ellenzéki csoportosulás támogatja a magyarországi revizionizmust. A bécsi döntések is a revizionizmus megvalósítását támogatták.

Gettó: zsidótelep.

Monitor-lázadás: nevét a monitor nevű gyorsmozgású hadihajótípusról kapta. A lázadásban ugyanis két őrnaszád és egy monitor hajó is részt vett: egy laktanyát kezdtek el bombázni. A júniusban történő felkelés innen kapta nevét.

Szegedi gondolat: fajvédők: célja a keresztény nemzeti kurzus állandósítása. A tanácsköztársaság leverése után politikai hegemónia megszerzése Horthy vezetésével. „Szegedi”: Horthy itt szervezte meg, és innen irányította tiszti különítményét.

Keresztény nemzeti kurzus: a magyarság erősítésére. Keresztény = nem zsidó; nemzeti = magyar kultúra mellett.

Irredentizmus: visszaállítani mindazt a területi egységet, ami Magyarországnak volt. A magyarországi revizionista törekvések gyűjtő politikai irányzata az I. világháború után. A Kis-antant megpróbálja derékba törni ezeket a törekvéseket.

Bethleni konszolidáció: 1921-ben Gróf Bethlen István lett a miniszterelnök 10 évre: elkötelezett jobboldali keresztény politikus. A bethleni konszolidációt (helyrehozatal) 1927-ig ’ számítjuk ’, és legfőbb tevékenysége a gazdaság, társadalom, infrastruktúra ’ helyreállítási’, illetve Trianon felülvizsgálata, a revizionizmus.

Holocaust: eredetileg: tűzben elégő áldozat. Később: zsidók megsemmisítése.

Raoul Wallenberg: svéd diplomata. A nyilas rémuralom alatt a zsidókon védlevelek és útlevelek hamisításával segített.

8 tétel. XVIII századi magyar társadalom

Demográfia: Az emberi népességek, összetételük, területi elhelyezkedésük és változásaik számszerű elemzésével foglalkozó tudomány.
Népességpusztulás
A XVII- XVIII. század háborús évtizedeiben a Magyarországot ért csapások közül a legsúlyosabb következményekkel járó és hosszútávon a legnagyobb kihatású az emberveszteség, a népességpusztulás volt. A háborúk okozta szenvedések és károk – falvak kiirtása, emberek legyilkolása vagy rabságba hurcolása, éhínségek, járványok – jelentősen megváltoztatták Magyarország demográfiai arculatát; hatásai legerősebben a Hódoltságban és Erdélyben jelentkeztek, de érezhetőek voltak a Királyi Magyarország területén is.
területi vonatkozások
Egész területek váltak lakatlanná a seregek nyomán, a Délvidéken a Maros vonalától délre, a Dél-Dunántúlon és a Duna mentén egészen Pest térségéig teljes volt a népességvesztés; a mai Magyarország területén, a Felvidék déli részein és az Erdélyi-medencében is jelentős népességvesztés történt. (Az Alföldön 1 fő/km² átlagos népsűrűség volt jellemző, Erdélyben ugyanez a mutató 25-30 fő/km² volt.) Ezek a területek többnyire alacsony domborzattal, viszonylag jó megközelíthetőséggel rendelkeztek, vagy – mint például a Duna mente – hadi utak mentén helyezkedtek el. A jelentős pusztulástól csak a magasabban fekvő, nehezen megközelíthető vidékek (mocsarak, lápok, sűrűségek) menekedtek meg, melyek kiestek a hadak vonulási útjából: a Felvidék északi részei, az Erdélyi-szigethegység, Kárpátalja, illetve a belső területnek számító Székelyföld és Szászföld. időbeli vonatkozások
A 150 éves török uralom során a legnagyobb népességpusztulással leginkább az elhúzódó harcok jártak: visszafordíthatatlan folyamatokat okozott az 1593-1606 között zajló tizenöt éves háború, majd a török kiűzésének jó másfél évtizedes időszaka (1683-99). A Rákóczi-szabadságharc (1703-11) tanulságainak levonását követően a Habsburg uralkodók igyekeztek helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, az ország újbóli betelepítésén fáradoztak, s mindenirányú fejlődését segítették elő. Az új rend (felvilágosult abszolutizmus) gyors bevezetése miatt kialakuló elégedetlenséget elfojtották, az országon belüli parasztfelkeléseket időben leverték (Maros-Körös köze 1735, Nyugat-Dunántúl 1765-66, Erdély 1784).
a veszteségek nagysága
A veszteségek nagyságáról nincsenek pontos adataink. A pusztulás mértéke máig vitatott, hiszen népszámlálást először a XVIII század végén tartottak Magyarországon, s így főként a török adóösszeírások, a defterek adataira támaszkodva a történeti demográfia kutatói inkább csak becslésekkel dolgozhatnak. Míg korábban a XVI. század eleji népességet 3,5-4 millióra, esetenként 4,5 millióra becsülték, addig az újabb elemzések csak 3,3-3,5 millió fővel számolnak. Így az 1711-es népesedési mélyponton meghatározott 4 millió főhöz képest beszélhetünk enyhe csökkenésről, stagnálásról, illetve az újabb kutatásoknak megfelelően lassú növekedésről.
Mindazonáltal nem vitatott, hogy a két évszázad alatt Magyarország vérvesztesége rendkívül jelentős volt. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy Európa népessége a korszakban átlagosan közel 60%-kal növekedett, azaz Magyarország népessége kedvezőbb körülmények között hozzávetőleg másfélszeresére nőhetett volna, ahelyett, hogy stagnált vagy enyhén csökkent, illetve enyhén nőtt. A nagyarányú magyar népességvesztéssel és az ezzel párhuzamos jelentős európai népességnövekedéssel a magyarok számaránya is csökkent Európában: az ország népességének arány a kontinens lakosságában 6%-ról 4%-ra csökkent. Tovább árnyalja a képet az a tény, hogy a stagnáló népességszám magában foglalja a két évszázad jelentős mennyiségű román és szláv bevándorlóit is.
Népességmozgás
A nagyarányú népességpusztulás hatására komoly változások, mozgások indultak el Magyarország demográfiájában, melyeknek három formája alakult ki: a népesség belső mozgása, a népesség kintről történő bevándorlása (öntevékeny betelepülés) és a tudatos, szervezett betelepítés.
a népesség belső mozgása (migráció)
Még a török kiűzése előtt, a harcokkal egy időben kialakult a népesség egyfajta mozgása Magyarország határain belül, melynek köszönhetően alapvetően megváltozott a háborús pusztítások által leginkább érintett térségek településszerkezete. A tizenöt éves háború visszavonhatatlan változásokat hozott e téren is: az Alföld egykori aprófalvainak népe, a Temesközben és a hadi utak mentén fekvő falvak lakossága a nagyobb biztonságot nyújtó településekre menekült, melyek így idővel óriásfalvakká, később mezővárosokká nőtték ki magukat. Az aprófalvak, a jobban veszélyeztetett kisebb települések így teljesen elpusztultak, miközben lassan kialakult egy új társadalmi réteg, a mezővárosok polgársága.
Az aprófalvak pusztulásánál azonban jelentősebb volt a belső népességmozgás (migráció) azon fajtája, mely a háborúk elmúltával komoly szerepet játszott a ritkán lakott területek benépesítésében. Mivel a pusztítások nem egyenletesen érintették az ország területét, a jórészt sértetlenül maradt hegyvidékek népsűrűsége magasabb volt, s így ezen országrészek lakossága a völgyek, dombságok és sík földterületek felé indult meg. Ezt a hatalmas népességmozgást a hegyvidékek kevés és rossz minőségű termőföldjének korlátozott eltartó képessége indokolta, s a gyéren lakott területeken fellépő munkaerőhiány, s az ott biztosított kedvezmények (pl. átmeneti adómentesség) ösztönözték.
Az ország ritkán lakott belső vidékeit elsősorban az Észak-Dunántúlról és az Alföld peremvidékeiről érkező magyar jobbágyok népesítették be. A szlovák jobbágyok egyrészt az elvándorló magyarok helyére költöztek, másrészt – a magyar jobbágyokhoz hasonlóan – az Alföld szabad földterületein települtek le. Kisebb mértékű volt a szlovákhoz hasonló ruszin (rutén) népmozgás. Hosszabb távon súlyos következményekkel járt a védett hegyvidékek románságának belső vándorlása is, akik a völgyek és az Alföld irányában mozogva a XVIII. század végére túlsúlyba kerületek Dél-Erdélyben, az Erdélyi-szigethegységben és a Temesköz vidékén.
A belső mozgások következtében a
Kárpát-medence belseje felé húzódott vissza a magyar etnikai határ, ugyanakkor megmaradt az ország középső részének magyar jellege.
bevándorlás
A bevándorlás öntevékeny betelepülés volt, azaz az ország határai mentén élő idegen ajkú népcsoportok a szabad földterületeket, a munkaerőhiánnyal küzdő magyar nemesek átmeneti engedményeit szem előtt tartva önként települtek be Magyarországra, ahol – a továbbra is török hódoltságban lévő Balkán országaival ellentétben – a békés munka, a nyugodt, rendezett élet lehetősége volt biztosítva.
Kezdetben csupán délről indult meg a bevándorlás szerbek, bosnyákok, szlavónok, horvátok és vlachok (románok) részéről, majd északról csehek, lengyelek és ruszinok érkeztek. A szerbek (korabeli nevükön rácok) a Bácskában telepedtek le. A románok (korabeli nevükön oláhok) a török vazallus dunai fejedelemségekből, Havasalföldből és Moldvából nagyszámban vándoroltak be erdélyi területekre, s ennek is köszönhető, hogy az 1700-as évek végére több helyen többségbe kerültek. A csehek, lengyelek és ruszinok a Felvidék északi részein telepedtek le, s később beolvadtak a szlovák nyelvű népességbe.
betelepítés
A tudatos, szervezett betelepítés kisebb részben a magyar földbirtokosok, nagyobb részben a bécsi udvar irányításával folyt. Míg a birtokosoknak a munkaerő pótlására volt szükségük ahhoz, hogy a termelés szintje elérje a békés évtizedek szintjét, addig az államot az adóalap növelése, a gazdaság talpra állítása vezette. Ennek értelmében a magyar földesurak – a korszak szellemének megfelelően – etnikai szempontok figyelembe vétele nélkül telepítettek le és láttak el munkával szláv és román jobbágyokat. I. Lipót a török kiűzése után mintegy 100 000 menedéket kérő szerbet telepített le a későbbi Határőrvidék területén, s egyházi autonómiájukért cserébe a török határ védelmét bízta rájuk.
Az udvar elsősorban azonban katolikus németeket költözetett Magyarországra, ami a korszakban nem elhanyagolható felekezeti szempontokat is figyelembe véve a saját hatalmának erősítését, bázisának növelését jelentette. A betelepülő katolikus németséget már a XVIII században sváboknak nevezték el, „Sváb Törökország” volt a neve a Tolna és Baranya vidékén létre jövő összefüggő német tömbnek, sváb települések keletkeztek Buda környékén, a Bakony, a Vértes és a Pilis hegyeken, sváb szigetek alakultak ki Bácskában és Bánátban is. A német telepeseket az udvar komoly engedményekkel ösztönözte (pl. adómentesség hat évre), sőt, egyes helyeken (pl. Bánát) előre felépített és berendezett falvak várták az idegeneket.
Az egyes nemzetiségek a XVIII században Magyarországon
románok
A XVIII. század folyamán a románság nagy számban vándorolt be Havasalföldből és Moldvából Erdélybe, s Székelyföld kivételével Erdélyben többnyire túlsúlyba is kerültek. Így a század végére a román lett a legnagyobb nemzetiség Magyarországon: az ország lakosságának 13,7%-át tette ki.
Román etnikai tömbök Erdélyben, a Partiumban és a Temesközben alakultak ki, de még a leginkább román többségű területeken is keverten helyezkedett el a magyar, a német és a román nemzetiség.
A románok csonka társadalmat alkottak: a túlnyomórészt parasztságból álló etnikumban csak igen vékony vezető réteg jelent meg, kis számú egyházi, nemes és polgár. (Csonka társadalom: olyan társadalmi szerkezet, amelyből hiányzik valamelyik társadalmi réteg. A horvátokat kivéve az összes magyarországi nemzetiségre ez volt jellemző.)
A görög katolikus püspökség székhelye Balázsfalva, míg a görögkeleti (ortodox) püspökség székhelye Szeben lett, s mivel a románság vezetésében első számú hely jutott a papságnak, mindkét város fontos központja lett a későbbi román nemzeti mozgalmaknak. németek
A németség volt Magyarországon a második legnagyobb nemzetiség (11,6%), azonban nem beszélhetünk róluk mint egységes etnikumról: a magyarországi németség a XVIII századtól három viszonylag jól elkülöníthető csoportra oszlott.
A szabad királyi városok német polgárai és az erdélyi szász polgárok (Szepesség, Szászföld) döntő többsége egyaránt evangélikus volt, és városi polgári életmódot éltek, jellemzően iparos, kereskedő vagy valamilyen értelmiségi mesterséget űztek.
A bécsi udvar által nagy számban betelepített svábok nagyobb tömbökben, etnikai szigetekben helyezkedtek el Magyarországon (Tolna és Baranya megye, Buda környéke, Bakony, Vértes, Pilis tája, Bácska, Bánát). Zömében egynemű paraszti társadalmat alkottak, és a katolikus vallást gyakorolták.
szlovákok
A harmadik legnagyobb nemzetiség (10,2% a XVIII . század végén) Észak-Magyarországon, a Felvidéken került túlsúlyba, de jelentős etnikai szigetek jöttek létre a migráció következtében az ország belsőbb területein is (pl. Buda és Pest környéke, Békés megye).
A szlovákok is csonka társadalmat alkottak, hiszen túlnyomórészt jobbágyi sorban éltek, csak vékony polgári réteggel rendelkeztek (polgárság, kispolgárság a városokban), a szlovák származású kis- és középnemesek jobbára a magyar nemesség részének tekintették magukat. A kedvezőtlen adottságú terület (magas hegyek, hűvös völgyek, rossz termőföld) nem tudta eltartani a növekvő népességet, így a férfiak gyakran idénymunkák elvállalására kényszerültek, vagy mesteremberként járták a birodalmat (drótostótok, üvegestótok). A későbbiekben kibontakozó nemzeti mozgalmukat nem segítette saját, különálló egyház: az egyes tájak vallási viszonyainak megfelelően a magyarokkal keveredve katolikusok vagy evangélikusok voltak.
horvátok
Annak ellenére, hogy a horvát csak a negyedik legnagyobb nemzetiség volt Magyarországon (9,1%), a magyar közjog egyedül Horvátországot ismerte el különálló országnak Magyarországon belül, s egyedül a horvát nemesség számított valódi nemesi nemzetnek a magyar nemességen kívül. Kiemelt helyzetük történeti okokkal magyarázható.
Területi autonómiájuknak is köszönhetően egyedül a horvátok alkottak teljes társadalmat a magyarországi nemzetiségek között, hiszen a népes parasztság mellett kis számú polgárság és értelmiség, valamint rendi öntudattal bíró nemesség képezte társadalmukat. A horvátok katolikusok voltak, s a zágrábi püspökség kapcsolta egyházukat Rómához.
szerbek
A szerbek 6,5%-kal részesedtek Magyarország lakosságából a XVIII . század végén, amihez jócskán hozzájárult, hogy a század folyamán a szabad földterületek, a nyugodt munka és a rendezett élet csábítására jelentős számban vándoroltak be a török hódoltságban maradt Szerbiából. Az ország déli részén, a Határőrvidéken éltek Bácska, Bánság és Szerémség területén egy nagyobb tömbben magyarokkal és németekkel keveredve, illetve jelentős szerb etnikai szigetek jöttek létre Szlavónia és Horvátország déli részein is a horvát többségi lakosság közé ékelve.
A szerbeké is csonka társadalom volt: hiányzott a nemesi réteg, csoportjaik irányítása így elsősorban görögkeleti papságukhoz és – a Határőrvidék következtében – a szerb katonai vezetőkhöz köthető. A Határőrvidék közvetlenül a bécsi Haditanács igazgatása alá tartozott, így Magyarországtól független volt, s lakói nem kerültek földesúri függésbe. I. Lipóttól kapott egyházi autonómiájuk is megerősítette különállásukat, így a karlócai érsekség nemzeti fejlődésük központját képezte a későbbiekben.
ruszinok
A ruszin (rutén, kárpátukrán) nemzetiség Északkelet-Magyarország hegyvidékén élt, s az ország lakosságának 3,4%-t tette ki. A jobbágyi tömegek mellől a nemesség és a polgárság rétege teljesen hiányzott, vezetőik a görög katolikus papság soraiból kerültek ki.
zsidók
A XVIII. század második felében Galíciából sok szegény, míg a Lajtántúlról (Morvaországból) kevés gazdag zsidócsalád vándorolt be Magyarországra. Mivel földtulajdonnal nem rendelkezhettek, s számos foglakozást nem gyakorolhattak, a magyar társadalomban hiányzó pozíciókat töltötték be, elsősorban a kereskedelemben. cigányok
A cigányság a XV-XVI. századtól települt be kelet felől, számaránya azonban még a XVIII. Században is csekély volt Magyarországon. A vándorló életmódot folytató etnikumot drasztikus módszerekkel próbálták asszimilálni (nyelv betiltása, gyermekek elvétele szüleiktől); a század első felében a vármegyék időszakonként elüldözték őket területükről, a század második felében kísérletet tettek letelepítésükre.
A népességmozgások következményei
A szervezett és az öntevékeny betelepülésekkel a magyarság számaránya a XVIII századi Magyarországon jelentősen csökkent. Ehhez még a betelepülések előtt hozzájárult, hogy a népességvesztés legnagyobb mértékben eleve a többnyire síkvidéken, dombságokon vagy völgyekben élő magyarságot érte, míg az idegen ajkúak többsége a jórészt érintetlen hegyvidékeken lakott. Így a két tényező hatására a XV. századi 80%-ról 40-42%-ra esett vissza a magyarság számaránya az országban a történeti demográfia becslései szerint.
Az etnikai összetétel és arány megváltozásával Magyarország soknemzetiségű állammá vált, ami egyben multikulturalitást is jelentett. A nemzetállamok létrehozásában később a XIX-XX. Században komoly gondot okozott, hogy Magyarország a XVIII . századra nemcsak soknemzetiségű, de kevert nemzetiségű lett, azaz az egyes nemzetiségek keverten helyezkedtek el. Az etnikai tömbök határai egymásba fonódtak, etnikai szigetek jöttek létre, nem lehetett egyetlen vonallal szétválasztani a különböző nemzetiségeket. (Gyakran egy falun belül is egymás mellett éltek több nemzet tagjai.)
Ugyanakkor a XVIII . század végéig a nemzetiségek egymás mellet élése nem vezetett komolyabb ellentétekhez. A nacionalizmus még nem terjedt el Magyarországon, a fő azonosulási pont továbbra is a társadalmi helyzet és a felekezeti hovatartozás volt; a nemzettel való azonosulás helyett még az országgal való azonosulás („hungarus”-tudat) volt jellemző. (A Horea és Closca-féle 1784-es román parasztfelkelés volt a Kárpát-medencében az első, ahol nemzeti szempontok is fölmerültek.)
A népességmozgások legfőbb kedvező hatása – és egyben szükségessége – az volt, hogy az ország újra benépesült, az ország népessége „regenerálódott”, a munkaerőhiány megszűnt, így biztosítva volt a gazdasági fejlődés alapja.
Népességnövekedés
Az első magyarországi népszámlálás II. József uralkodása alatt, 1787-ben zárult le, s eredménye azt mutatja, hogy az ország népessége kevesebb, mint egy évszázad folyamán megkétszereződött. Az 1711-es 4 millió körüli népességhez képest 1787-ben a lakosság száma megközelítette a 10 millió főt. A békés évtizedek, a gazdaság helyreállása, az éhínségek megszűnése, a nélkülözések és járványok csökkenése jól látható módon meghozta gyümölcsét. A nagyarányú népességnövekedés egyszerre volt köszönhető a betelepüléseknek és kisebb részben a jelentős népszaporulatnak.
Összegzés
A XVI-XVII. század török- és Habsburg-ellenes harcai, valamint a Rákóczi-szabadságharc rendkívül tekintélyes népességvesztéssel járt Magyarországon. A XVII. Században meginduló migráció, a belső népességmozgás, a külső öntevékeny bevándorlás és a szervezett betelepítés újra benépesítette Magyarországot és megteremtette a gazdasági fejlődés alapját; majd a XVIII. századi népszaporulattal megkétszerezte az ország népességét az 1711-es demográfiai mélyponthoz képest. Az idegen ajkúak bevándorlásával azonban a magyarság számaránya a Kárpát-medencében 50% alá csökkent, ami Magyarország későbbi története folyamán a legsúlyosabb gondok egyikévé vált. Ezért állíthatjuk, hogy a korszak háborúskodásaiban a Magyarországot ért csapások közül a legsúlyosabb következményekkel járó és hosszútávon a legnagyobb kihatású az emberveszteség, a népességpusztulás.