20 tétel. Regionális kultúra
VIII. témakör. Budapest versekben
Petőfi Sándor: A Boldog Pestiek.
Tóth Árpád: Körúti hajnal
A XIX. Század 20-as éveitől kezdve a reformkor időszakában válik pest a magyar irodalmi élet központjává. Előtte Kazinczi Ferenc volt az, aki Széphalomról, levelezései révén irányította a nemzet irodalmát. Pesten Kisfaludy Károly költő és festő veszi át azt a szerepet, azzal hogy megindítja Aurora (hajnal) című almanachot (kiadvány, amely félévente jelenik meg). Kisfaludy után a 30-as években az úgynevezett romantikus triász veszi át az irodalmi élet vezetését, ezt alkotják Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc. Az irodalmi élet felpezsdülésének jele hogy kávéházi körök jönnek létre illetve irodalmárok asztala egyes vendégkörökben ilyen volt pl.: Csiga étterem Vörösmarty asztaltársasága, Pilvax kávéház ahol Petőfi-ék (10-ek társasága) találkozott. Mintegy 100 évvel ezelőtt a XX. Század megfelelő szakaszában hasonlóképpen jelentős irodalmi centrumok, a belvárosban különböző folyóirathoz tartozó költők és írók társaságaiból, elsősorban a Nyugat szerzőiből alakulnak ezek. Ady Endrének több, kedvenc kávéháza volt, főként az Andrássy úton középülethez tartozott a japán kávéház (manapság ez az írók boltja). Babits Mihály, Szabó Lőrincz, Tóth Árpád és mások elsősorban a Centrál kávézóban jártak, a harmadik a New York kávéház ahol József Attila,Karinthy és sokan mások. A XIX. Századi Petőfi vers távollátása enyhe gúnnyal közelit a pesti életmódhoz, túlzottan kiemeli a pestiek boldogságát, mintha valóban az élet beteljesülését jelentené. Felsorolja az adottságokat és a lehetőségeket, s a refrén mindent,megerősíti a kimondott szót „ boldog pestiek” , hiszen vannak palotájuk, pamlaguk, nagyokat esznek-isznak, zenét hallgatnak, táncolnak, és hintóval járnak, mégis érződik, hogy ezen életmód mögött nincsen mélyebb tartalom és az is hogy az alföldről származó Petőfi a pesti élet daráló valóságával sem tud azonosulni. Kihallatszik a versből a vidéki, a falusi életbe való visszavágyódás. Ezzel szemben a XX. Századi Tóth Árpád verse azt az érzést tolmácsolja, hogy otthon van a városban, számára ez a valóságos életterület. Meglátja a kevésbé szép helyekend is a valódi szépség értékeit. A napfény hirtelen verődése a körút hajnali szürke csendélete
valósággal a természet nagy színházi előadása, amikor hirtelenjében széppé változik a kirakat,szép lesz az akácfa, , mindennek varáza hangulata lesz, és jót tesznek a városi hangok is , meg a csikorgó villamosé is amely nagyon is Budapestet a körutat jellemzi. A munkások is úgy mennek munkába, bár valójában a robot kezdődik hogy elkísérje őket a napsugár hajnali öröme.