11.tétel A reformmozgalom kibontakozása
Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, felvilágosult szellemű jozefinista (a Nemzeti Múzeum (1802) és a Nemzeti Könyvtár megalapozása). Anyja gróf Festetich Júlia, aki megalakítja Keszthelyen az első magyar gazdasági főiskolát (Georgikon). István gyermekéveit Nagycenken és Bécsben töltötte. Ezután 22 éves korában katonáskodott, és részt vett – futárként – az 1813-as “népek csatájában” (Lipcse). Ezután eltávolodott a katonai pályától, és elkezdte élni az átlagos ifjú arisztokraták fényűző életét. Ezt a fajta életmódot azonban csömör követte, és Széchenyi felismerte hazája elmaradottságát. Ebben az időben európai körutakra utazott. Főleg Angliát látogatta, ahova barátja, Wesselényi Miklós kísérte el. Itt a lótenyésztés és versenyeztetés, az ipar fejlettsége és a Parlament volt rá nagy hatással. Felismerte továbbá hogy a centrumterületek (=Anglia) fejlettségben messze a perifériák (=Magyarország) előtt jártak. Ekkor fogalmazódott meg életcélja: “Mióta élek kimondhatatlan vágy létezik bennem Magyarország kifejtésére”. Rendkívül lelkesen vetette bele magát a teendőkbe, és még Matternich-el is felvette a kapcsolatot, aki megkedvelte. Széchenyi bízott továbbá Bécs támogatásában is, törekvései azonban nem hoztak sok eredményt. Ezután a 20-as években gyakorlati törekvései váltak meghatározóvá: a lótenyésztéssel és versenyeztetéssel kezdett foglalkozni, ezért megalapította a Nemzeti Lovardát, 1827-ben alapította meg az angol klubok mintájára a Nemzeti Kaszinót, ami a formálódó reformellenzék központjává vált. Hasonló kaszinók alakultak az ország többi városában (pl.: Debrecenben) a 30-as évek legelején.
Hitel: Ezt követően ismét elméleti munkássága lett a meghatározó. 1830. január 28-án megjelent “Hitel” című műve. Ennek előzménye 1828-as hitelkérelme volt. Egy osztrák banktól akart kölcsönt (10000 Ft-ot) felvenni, ám kérelmét elutasították, mondván, hogy nincs kellő biztosítéka. A magyar nemesi birtokokat ugyanis a fiscalitás (a kincstár joga a család kihalása esetén) és az ősiség törvénye (aviticitas) miatt a birtokosok nem adhatták el birtokaikat, a család kihalása után pedig földjük visszaszállt az uralkodóra (Ez 1351-tõl, Nagy Lajos óta így volt). A “Hitelben” Széchenyi a magyar gazdasági és politikai életre koncentrált.
A gazdaság fejlesztése tehát szerinte létkérdés, ugyanis a dekonjunktúra időszaka a magyar nemesség nagy részét fenyegette. A gazdaság tőkés átalakulásához azonban hitelre volt szükség, amit szinte lehetetlenné tett az életben lévő fiscalitás és az ősiség törvénye. Ezeket tehát el kell törölni, és biztosítani kell a nemtelenek birtokvásárlási jogát (Jus proprietatis), melynek eredményeképpen a föld polgári tulajdonná válik. Ezen kívül szorgalmazta a jobbágyfelszabadítást, melynek révén a parasztok felszabadulnak a földesúr gazdasági és személyi fennhatósága alól. Ezt Széchenyi önkéntes örökváltság formájában képzelte el, vagyis a paraszt a földesúr által megállapított összeg egyszeri kifizetésével válthatta volna meg magát. Ezután a paraszt földjének tulajdonosává, vagy bérlőjévé vált volna. A robotot pedig ezután a parasztok a bérmunkával helyettesítették volna. Széchenyi ezeket a reformokat az arisztokrácia vezetésével képzelte el, ehhez azonban növelni kellett a közműveltséget, mivel szerinte egy ország fejlettsége a kiművelt emberfők számától függ. A “Hitel” megbolydította a magyar politikai életet: sokan támogatták, de számos ellenzője is akadt, például a konzervatívok, és a felvilágosult rendi nacionalista irányzatú csoportok. Az ellenzők körébe tartozott például gróf Dessewffy József is. Dessewffy attól félt, hogy a nemesi kiváltságok eltörlése veszélyeztetheti a nemzet stabilitását. Dessewffy a fő problémának a kettős vámrendszert tartotta.
Világ: Széchenyi erre válaszul adta ki “Világ” (itt világosság) című munkáját, melyben részletesebben taglalta nézeteit, főleg a parasztságra nézve. Ezt tragikusan időszerűvé tette az 1831–ben kitört felvidéki parasztfelkelés.
Stádium: 1833-ban látott napvilágot harmadik jelentős műve, a “Stádium”. Ebben végleg rendezi, és pontokba foglalja gondolatait. Kifejti, hogy a reformokat három téren kell elvégezni:
- Gazdasági téren: hitel biztosítása , az ősiség és a fiscalitás eltörlése , a Jus proprietatis bevezetése , az infrastruktúra fejlesztése valamint az ipari szabad verseny biztosítása
- Társadalmi téren: a törvény előtti egyenlőség biztosítása , a törvényes pártvéd kialakítása és a közteherviselés kialakítását akarta elérni, amely a társadalmi jogegyenlőséghez és a feudális viszonyok eltörléséhez vezet.
- Politikai téren: ide sorolható a társadalmi téren tervezett összes újítás, valamint a magyar nyelv ügye , helytartótanács egyedüli irányításának elve és a nyilvánosság biztosítása a törvényhozás minden területén .
Széchenyi ezeket az újításokat a Habsburg Birodalmon belül képzelte el, irtózott minden elszakadási kísérlettől és radikalizmustól. Ennek arisztokrata származása volt az oka, és az, hogy Széchenyi látta, hogy nincs komoly esélyük a magyaroknak a Habsburgok ellen.
Gyakorlati tevékenysége:
Vásárhelyi Pál tervei alapján és Széchenyi kezdeti irányításával valósult meg a Tisza szabályozása. Ezután Széchenyi részt vett még a Duna szabályozásában is és megalapította az első magyar gőzhajózási társaságot (Első Dunagőzhajózási Társaság), ami a Dunán és a Balatonon indult be. Ezen kívül az õ kezdeményezésére létesítettek Óbudánál téli kikötőt, és egy gőzgéppel működő hengermalmot is felépítettek. Szorgalmazta továbbá a magyarországi selyemhernyó tenyésztés elterjesztését, és a takarékpénztárak felállítását.
Egyik jelentős eredménye a Lánchíd megépíttetése volt, amely William (Thierney) Clark tervei alapján, Adam Clark kivitelezésében készült el (1842 augusztus 24 – 1849. november 21.). A Lánchíd azért is jelentős volt, mert ez ütött először rést a nemesi adómentességen, ugyanis a hídpénzt mindenkinek fizetnie kellett. A hidat 1849-ben Haynau avatta fel.
Széchenyi reform koncepciójára jellemző volt:
- A reformokat az arisztokrácia vezetésével akart bevezetni. Az arisztokraták jó része azonban érzéketlen volt törekvéseivel szemben, hiszen az nekik többet ártott, mint használt.
- Továbbá, Bécs együttműködésével képzelte el a reformokat. Bécs azonban hátráltatta a folyamatot, Széchenyi hite viszont az udvarban ennek ellenére sem rendült meg.
- Evolúciószerű lassú fejlődést képzelt el, ám a jelentkező problémák túlságosan lelassították a reformfolyamatokat. 1840-ben a reformellenzék élére a már radikálisabb Kossuth Lajos állt
A 30-as években jellemzővé vált a reformmozgalmak kibontakozása, melynek külső és belső okai, feltételei is voltak.
Külső okok: 1830-ban forradalom tört ki Párizsban, továbbá Lengyelországban és Belgiumban. A Szent Szövetség ennek hatására meggyengült, s így Bécs enyhébb politizálásra kényszerült, s így a hazai politikai erők mozgástere bővült.
Belső okok: Ezek világítanak rá a reformok szükségességére. Ilyen például Széchenyi “Hitel”-e, amely mozgásba lendítette a hazai politikai közgondolkodást. Egy másik esemény is meghatározó volt, ez pedig az 1830 tavaszán kibontakozott kolerajárvány volt. A betegség ellen nem tudtak hatékonyan védekezni, ezért karanténokat és vesztegzárakat alakítottak ki, valamint Bizmuttal fertőtlenítették a kutakat.
Probléma: A karanténok és vesztegzárak elzárták a felvidéki szlovák zselléreket az alföldi alakalmi munkalehetőségektől, s így az éhhalál fenyegette őket. Az elégedetlenség másik kiváltója a fertőtlenítőszer szakszerűtlen adagolása volt. A bizmutport ugyanis néhol túladagolták, ami betegségekhez vezetett. Ezt a parasztok úgy értékelték, hogy az urak meg akarják mérgezni a népet, s ezért több megyében is kaszára kaptak az elkeseredett emberek. Ez egy parasztfelkelést eredményezett 1831-ben, ám ezt hamar leverték.
A nemesség azonban megrémült, hiszen világossá vált előttük, hogy a könnyen befolyásolható parasztságot akár ellenük is tudja fordítani az udvar. A reformok tehát elkerülhetetlenek voltak.
Széchenyi és Kossuth ellentéte: Széchényit az egész ország tisztelte gyakorlati tevékenységéért, ám õ nem adta fel elképzeléseit, de az idő túllépett rajta. Ennek az elképzelésének Kossuth tevékenysége merőben ellent mondott. Széchenyi a “Kelet népe” című művével indította meg a harcot 1841-ben. Õ igazából Kossuth Béccsel szembeforduló gyors és radikális reformprogramját ellenezte, de csak Kossuth modorát merte támadni, mondva, hogy a szívekhez szól az ész helyett, érzelmeket korbácsol, s így az evolúció helyett revolúciót idéz elő. Kossuth tiszteletteljesen válaszolt az őt ért vádakra 1841-ben a “Felelet a kelet népére” című művével. Fenyegetően szólt továbbá az arisztokráciához, mondva: “Veletek, általatok, ha tetszik; nélkületek, ellenetek, ha kell”. A közvélemény Kossuth programja mellé állt, s így Széchenyi elszigetelődött.