Parlamenti demokrácia működése Magyarországon

1) A törvényhozás és a kormányzás alkotmányos feladatai

2) Az ellenzék ellenőrző szerepe

3) Az alkotmánybíróság és a köztársasági elnök feladata

Demokrácia:

Eredetileg két görög szó párosításából jött létre (démosz=nép, kratosz=uralom)

Két fajtáját különítjük el működése alapján:

a) Közvetlen demokrácia: amikor a nép közvetlenül hoz döntéséket

b) Képviseleti demokrácia: itt nem vesz részt mindenki a törvényhozásban, hanem az úgynevezett választópolgárok választanak képviselőket

A magyar demokrácia működése:

Magyarország államhatalmi szervei: törvényhozó, végrehajtói, bírói (igazságszolgáltató) hatalom

Országgyűlés:

Magyarország legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az országgyűlés. Tagjai az országgyűlési képviselők (386). A képviselőket 4 évente választjuk. A választásokat a legfőbb közjogi méltóság, az államfő (köztársasági elnök) írja ki. A választások után 1 hónappal az államfő az országgyűlés alakuló ülését, megválasztják a tisztségviselőket, meghatározzák a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. Két fő feladat: törvényhozás, illetve a kormány ellenőrzése. Feladatai: alkotmány elfogadása

törvények megalkotása

állami költségek elfogadása

a köztársasági-, miniszterelnök és más közjogi méltóságok megválasztása

nemzetközi szerződések jóváhagyása

Az országgyűlés testületi szerv, mely hatásköreit lenáris ülésein gyakorolja.

Kormány:

Tagjai: miniszterelnök, tárcát képviselő miniszterek és a tárca nélküli miniszterek. A kormány a magyar államhatalomban a végrehajtó szerv. Az a párt alkotja, amelyik többségben van a Parlamenten belül és, akit a köztársasági elnök felkér, hogy alakítson kormányt.

Köztársasági elnök:

Köztársasági államformában legfőbb közjogi személy

Űrködik az államszervezet demokratikus működése felett

Kifejezi a nemzet egységét

Ő a fegyveres erők főparancsnoka

Az országgyűlés 5 évre választja meg

Az elnök választását jelölés előzi meg, ennek érvényességéhez 50 képviselő ajánlása szükséges

A ház titkos szavazással választja meg

Feladata:

– képviseli a Magyar Köztársaságot

– nemzetközi szerződéseket köt

– megbízza és fogadja a nagyköveteket

– népszavazást kezdeményezhet

– kinevezi és felmenti az államtitkárokat, Magyar Nemzeti Bank elnökét, egyetemi rektorokat, tábornokokat

– kitüntetéseket adományoz

– dönt az állampolgársági ügyekben

– gyakorolja egyéni kinevezési jogát

A köztársasági elnök személye szent és sérthetetlen.

Alkotmánybíróság:

Az a tudós testület, amely felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát. Alkotmánybírósági eljárást bárki kezdeményezhet. 11 tagú testület. Tagjait az országgyűlés választja meg, 2/3-os többség szükséges megválasztásukhoz. Tagjai nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

Állami számvevőszék:

Az országgyűlés pénzügyi és gazdasági szerve. Feladatkörében ellenőrzi az államháztartás gazdálkodását. Felülvizsgálja az állami költségvetés felhasználásának törvényességét. Ellenőrzi az állami vagyon kezelését.

Nemzeti jelképeink:

– az állam elnevezése és jellege

– Himnusz

– zászló, címer, főváros

Nemzeti ereklyék:

– szent korona és a koronázási jelképek

– Szózat, Nemzeti dal, Szent Jobb

Állami szimbólumok

– nemzeti- és állami ünnepek

– legmagasabb állami kitüntetések

– állami eskü

– állami pecsétek

Választójog:

Általános, közvetlen, egyenlő, titkos

Az alkotmány szabályozza a közügyekben való részvétel jogát. A részvétel személyesen vagy képviselet útján történik. Az ésszerűség alakította ki a közügyek gyakorlásának képviseleti úton történő megoldását. A választójog alapvető demokratikus állampolgári jog. Az alkotmány rögzíti a választás módját és előírja, hogy azt közvetlen és titkos szavazással kell elvégezni.

A szavazás 7 pontja:

– titkos

– szavazni csak személyesen lehet

– a szavazás napján, a szavazó helyiségben, szavazó lappal történik a szavazás

– a szavazatszámláló bizottság felügyeli a szavazás rendjét

– megállapítja a szavazópolgár személyiségét és megállapítja, hogy szerepel-e a választók nyilvántartásában

– külön-külön választólap szolgál az egyéni választókerületét jelöltre és a területi listán történő szavazásra

– a szavazólapot az előírásoknak megfelelően kell kitölteni, gondosan kell ügyelni arra, hogy ne legyen érvénytelen a szavazat

1956. évi forradalom

 

Az 1956 október 23 – november 11-ig tartó eseményeket a Kádár-rendszer ellenforradalomnak minősítette, 1989. jan. 28-án

a rendszerváltás kezdetén pedig egy bizottság (Pozsgay Imre) megállapítása szerint forradalom és szabadságharc volt

ekkor. Az értékelés megváltozása jelzi, hogy a jelenlegi Magyarország történelmi előzményének, pozitív történelmi példájának

tartja (1989. jún. l6-án volt a rendszerváltás előtti legnagyobb tömegmegmozdulásként Nagy Imre újratemetése; a

körtársaságot okt. 23-án kiáltották ki.

Előzményei: a magyar belpolitika változásai a fordulat éve (1947-49) óta híven követték az orosz eseményeket. Így Sztálin

1953. márc. 5-én bekövetkező halála után nálunk is megszűnt a személyi kultusz. Vezetőjég Rákosi Mátyást miniszterelnöki

hatalmának átadására szólították fel 1953 júniusában a moszkvai pártértekezleten. Csak az MDP főtitkári pozícióját tarthatta

meg. Kijelölték az új miniszterelnököt is Nagy Imre személyében. Ez volt az ún. júniusi fordulat. A kormányprogram

leállította az erőltetett iparosítást, lakásépítési programot hirdetett felemelték a béreket, javult az életszínvonal. Ki lehetett

lépni a szövetkezetekből. A lakossági ellátás területén újra engedték a kisiparosok működését. Az enyhülés azonban 1954

végén megszűnt. Nagy Imrét mondatták, sőt a pártból is kizárták (a háttérben valószínűleg az állt, hogy tárgyalások

kezdődtek az NSZK NATOtagságától,

s 1955-ben fel is vették). E rövid idő. alatt azonban mind a pártban, mind a lakosság

kórében népszerűvé vált, őt tartották az emberarcú szocializmus képviselőjének. Amnesztiával kiszabadított elvtársai (pl.

Kádár János, Losonezy Géza) a párton belül támogatták: az ország vezetését egy keményvonalas kommunista csoport, a Gerő

Ernő és Rákosi Mátyás fémjelezte csoport vette át. Az ő uralmuknak vetett véget 1956 elején Hruscsov SZKP XX.

kongresszusán elmondott titkos beszéde. Ennek híre végül más csatornákon eljutott hozzánk is. Ebben a beszédében

leleplezte Sztálint, elítélte a személyi kultuszt, beszélt a sztálinizmus áldozatairól. Később kibékült a jugoszláv pástvezetéssel

is. Ezek a lépései felvetették Rákosi felelősségét, a Rajk-per (ő volt Tito láncos kutyája) koncepciós jellegét. Végül Rákosi

júliusban lemondott és a SZU-ba távozott. Október 6-án lezajlott Rajk László újratemetése, nyilvánosan ünnepelték Nagy Imre

születésnapját, felülkerekedtek a reformerők (az emberek nyíltan kritizálták a kormánypolitikát; az Írószövetségben és a Petőfi

Körben rendszeres vitaestek voltak).

Hasonló események zajlottak Lengyelországban is. Ott azonban éráron a tömegbe tóvettek (Poznan). Ez indította meg a

lengyel kommunista párt válságát. A párt úgy döntött, hogy főtitkárrá a Nagy Imréhez hasonló kommunista reformeré

Gomulkát választják. Az oroszok katonai beavatkozással fenyegetőztek, ha megválasztják őt. A beavatkozás lehetősége 1956

okt. l6-21 között volt a legerősebb. Ekkor határozták el a magyar egyetemisták, hogy saját követeléseik megfogalmazása

mellett szimpátiatűntetést szerveznek a lengyelek mellett. Ennek az időpontja volt okt. 23. (feltételezhetően azért ekkor,

mert a Gerő vezette pártküldöttség e nap reggelén tért haza Jugoszláviából. Így a tűntetés váratlanul érte őket, de nem a

hátuk mögött zajlott.)

A magyar események sorsát tekintve fontos előzmény még a szuezi válság is. 1953-

ban Egyiptomban Gamal Nasszer

ragadta magához a hatalmat, majd 1955-bee a bandungi konferencián a volt gyarmati világ mozgalmának egyik alapítója lett.

1956-ban bejelentette, hogy államosítja az angol tulajdonú Szuezi-csatornát. Mivel korábban a SZU segítségével építette fel az

Asszuáni-gátat, a nyugatiak meggyőződésévé vált, hogy itt is a szocializmus fog győzni. A katonai fellépésre a mi

forradalmunkkal egy időben került sor. Október 28-án a nagyhatalmak megállapodtak, hogy a lengyel és a magyar

kérdés megoldása orosz, míg a szeszi kérdés megoldása angol-amerikai belügy. Vagyis mindenki a saját

érdekszférájában fegyveresen leverheti a tiltakozót.

 

Az események:

Október 23 – október 28. (első szakasz): megfogalmazzák a célokat, kialakul a reformer kommunisták és a tömeg közti

együttműködés a forradalom országszerte elterjed.

A programot az „Ifjúság 16 pontja” címmel az egyetemisták készítették el 23-i tüntetésükre. Ez egyrészt a Varsói Szerződésből

való kilépésünket, semlegességet, a SZU-val való egyenrangú kereskedelmi és külkapcsolatokat követelt. A belpolitikában

béremelést, a normák realitásokhoz való igazításút, a személyi kultusz búnőseinek elitélését, többpártrendszert követelt. A

nemzeti jelképekkel kapcsolatban a régi zászló és címer visszaállítása mellett nemzeti ünnepként március 15-ét akarták.

Szorgalmazták a párttól független önkormányzati alapú ifjúsági szerveződést, a párt ilyen szellemű átalakítását, valamint az

ezen az elven működő munkástanácsok felállítását. A program lett végül az a dokumentum, melynek mentén az eseményeket

a reformkommunisták lezárni kívánták. A tüntetés e követelésekkel indult, de az utcán szabad értelmezéseket kapott (e pár

nap alatt közel 100 párt alakult). E szakaszban az MDP-n belül vita zajlott az eseményekről; okt. 24-én Hegedűs András a SZU

katonai beavatkozását kérte; Nagy Imre elutasította a részvételt, majd vállalta a miniszterelnökséget; csak 28-

án ismerték el,

hogy „nemzeti demokratikus forradalom” zajlik.

A 15 órakor induló tűntetés a Petőfi szobortól a Bem térne ment, majd a tömeg egy része a Városligetnél ledöntötte a

rendszert szimbolizáló Sztálin-szobrot, másik része pedig a Rádióhoz vonult. Az itteniek felbőszülve az őket elitélő

Gerő-beszédtől, elfoglalták a Rádiót. Másnap fegyveres gócok alakultak ki Budapesten (Corvin-kőz, Széna tér), belelőttek a

tömegbe a Parlamentnél (okt. 25.). Megalakultak a munkástanácsok. 28-án Maléter Pál a Kilián-lakanya parancsnokaként

megtagadta, hogy katonáit a polgári lakosok ellen bevesse, s sürgette a tömeggel való megegyezést (a párton belül Donáth

Ferenc és Losonczy Géza akart először tárgyalni a felkelőkkel). Ebbe végül az orosz tanácsadók (Mikoján és Szuszlov) is

beleegyeztek, visszavonták Budapest határaihoz az orosz katonákat, s Nagy Imrét kormányalakítással bízták meg.

Október 29. – november 3. (második szakasz): az eredmények periódusa. Megalakult a Nagy Imre vezette többpárti

koalíciós kormány, elkészült a pártprogram, bejelentettek kilépésünket a Varsói Szerződésből, majd az ország

semlegességét. Megkezdődtek a tárgyalások az orosz csapatok magyarországi kivonásáról. Okt. 31-én Király Béla

vezetésével megalakult a Nemzetőrség. Nov. 1-én az MDP elvette az MSZMP nevet. A szuezi válsággal összefüggésben

azonban már készült az orosz ellentámadás együttműködve a magyar kommunistákkal (Kádár János a Nagy Imre-kormány

tagja a nov. l-én eltűnt a fővárosból, tárgyalásának eredményeként majd kormányt alakít és az oroszokkal együttműködve

elfojtja az ellenforradalmat.

November 4. – november 11. (harmadik szakasz): az orosz katonai támadás megindulása. A tököli laktanyába tárgyalni

menő Maléter Pált az oroszok elfogják Kádár János ismét bejelemi a párt újjáalakulását Magyar Szocialista Munkáspárt

néven. Mint ennek titkára megalakítja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amely a baráti SZU segítségével leveri az

országban dúló ellenforradalmat. A katonai lépések novemberben befejeződtek; Kádár még kb. decemberig tárgyalni

próbált a forradalom alatt kialakult munkástanácsokkal, az Írószövetséggel. Amikor tárgyalásai sikertelennek tűntek,

mindegyiket megszűntette, s megkezdődött (dec. 4 – 6-tól) az 1961-ig tartó megtorlás (bőrtőn, kivégzés). A hivatalos

értékelés szerint az ellenforradalmat a külföld aknamunkája és az elhibázott belpolitika együttesen okozta. A kádárizmus

kompromisszumot ajánlott a magyar társadalomnak: politikai tabuk tiszteletben tartása mellett kiszámítható

életszínvonal-növekedést kap. Tabutémák: 1956 ellenforradalom, nem beszélünk a megtorlásokról, eseményekről, nem

kérdőjelezzük meg a szovjet katonai jelenlétet, a Varsói Szerződésbeli tagságunkat, az egypártrendszert (az ország vezető

ereje az MSZMP). A fokozatos életszínvonalemelkedés

révén Magyarország vált a szocialista tábor „legvidámabb

barakkjává”. A viszonylagos jólétet emlegették fridzsider-kommunizmusként és gulyáskommunizmusként is. A kádárizmus

jelszava 1960-tan született: „Aki nincs ellenűnk, velünk van”. A rendszer azonban lényegét tekintve politikailag az 1956

előtthöz való visszatérést jelentette. Az MDP helyett az ország vezető ereje az MSZMP; az ÁVH helyett az elnyomást a

párthadseregként felállított Munkásőrség biztosította; a munkástanácsok helyett ismét állami érdekvédelem működött

(SZOT); 1961-re az egész országban befejeződött a kollektivizálás.

19 tétel Magyarország a második világháborúban

Kronológia:

• 1920: numerus clausus (zárt szám).
• Első zsidótörvény (Imrédy alatt fogadták el; 1938): vallási alapon határozza meg, hogy ki zsidó; a sajtó, a színház, a film területén 1949 végéig, a kereskedelemben és az iparban 5 év alatt 20%-ra kellett leszorítani a zsidók arányát.
• Második zsidótörvény (Teleki idején fogadták el; 1939): harmadíziglen kell igazolni, hogy valaki zsidó vagy sem, szabadfoglalkozású pályákon: max. 6%, ipar, kereskedelem: max. 12%, a zsidó finánctőkére is csapást akart mérni.
• 1941 végén elfogadták a harmadik zsidótörvényt, megteltek az internálótáborok és megkezdték a munkaszolgálatos egységek szervezését. A zsidó – ’nem zsidó’ házasságot és nemi kapcsolatot is megtiltja; fajgyalázásnak titulálja.
• 1943 ’IV’. Földjük sem lehet.

Mindez történik 1920 és 1944 között csonka Magyarország területén, de hatással van a magyarlakta területek összességére is; fontos az 1938-as megnagyobbított Magyarország is. A Tanácsköztársaság „dicsőséges 131 nap”-ja után (1919. március 21.-július 31.) erős zsidóellenes hangulat uralkodott az országban köszönhetően a vörös terror ésszerűtlen intézkedéseinek. 1919. május-júniusában a „monitor-lázadás” és a paraszt felkelések vetítették előre a későbbi választ a szélsőbal csapásra.
Az 1920-as békeszerződések után Teleki Pált kérte fel Horthy Miklós kormányalakításra. Az új kormány első intézkedései között szerepelt egy, az értelmiségi túlképzés csökkentését célzó törvény, a numerus clausus, amibe a nemzetgyűlés jobb- és szélsőjobboldali kisebbsége nemzetiségi megszorításokat erőszakolt. A törvény előírta, hogy a felsőoktatási intézményekbe az országban élő „népfajok és nemzetségek” országos arányszámuknak megfelelően kerüljenek felvételre. Ez a törvény mindenekelőtt a zsidó származású magyarokat juttatta hátrányos helyzetbe: célja a zsidók visszaszorítása a magyar értelmiségi rétegből a Szegedi gondolat jegyében. Az elkövetkező évek a Bethleni konszolidáció jegyében teltek: a magyarországi általános igény a politikában az I. világháború után elvesztett területek visszaszerzése volt. Az 1929-1932-es világválság munkanélküliséget és elégedetlenséget szült, aminek hatására tovább folytatódott az I. világháború után kezdődött jobbratolódás, de az erős középosztálynak köszönhetően nem fordul át se szélsőjobba, se szélsőbalba.
Az 1930-as évekre Magyarország kényszerpályára került: a revíziót csak az antant ellenében Németországgal és Olaszországgal szövetkezve lehet megvalósítani. Magyarországra mégsem jellemző a német „zsidóellenesség”; még 1944-ben is Judapestnek hívták Budapestet.
Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt (1936. október – 1938. május) Németország fokozódó nyomásának ellensúlyozására kísérletet tettek a Londonhoz és Párizshoz fűződő kapcsolatok erősítésére. A magyar-német kapcsolatok romlása a kisantantot tárgyalásokra ösztökélte, de megoldás nem születhetett az érdekek összeférhetetlensége miatt. A miniszterelnök a szélsőjobboldal megosztására törekvő politikája buktatta meg, amikor Hubay Kálmánnal egyezséget kötött.
A miniszterelnök-váltás idején tárgyalta a parlament az első zsidótörvényt, amit már Imrédy Béla alatt – sokak tiltakozása ellenére – szavaztak meg (1938). A törvény célja – csakúgy, mint előbb a numerus claususé – is az volt, hogy a zsidók tűnjenek el a magyar gazdasági életből. Az orvosi, mérnöki, ügyvédi kamarákban nem haladhatták meg a zsidók a 20 %-ot. Ennek ellenére a kamarán kívül maradt zsidóság nem halt éhen köszönhetően a szakmai szolidaritásnak: név által átruháztak a munkákat.
Ezt követte a felsőházi törvény módosítása: a zsidó vallás megtűrt vallássá minősült át, ezért a két főrabbi kikerült a felsőházból. Miután a parlament a miniszterelnök házszabály-módosítási kísérletét leszavazta, Imrédy lemondott. Teleki kérésére azonban Horthy még egyszer bizalmat adott neki, de az újraválasztott miniszterelnök nem tanult hibáiból. Imrédy csupán hatalma megerősítésére törekedett szervezeti úton. Közben pedig a nyilasmozgalom egyre féktelenebbé vált: 1939 februárjában robbantásos merényletet követtek el a Dohány utcai zsinagóga ellen. Imrédy helyzete tarthatatlanná vált, ezért zsidó dédszülőjére hivatkozva lemondatták a németbarát politikust. Teleki Pál feladatának tekintette az előretörő szélsőséges erők visszaszorítását és a békés revízió folytatását.
1939 májusában elfogadta a parlament a még Imrédy által beterjesztett második zsidótörvényt, amely faji alapon különböztette meg a zsidóknak minősülőket. Ez a törvény már az állami és köztisztviselőket is sújtotta. A nagyhatalmak közti feszültség növekedését Magyarországon az egyre erőteljesebb német és szélsőjobboldali nyomás jelezte.

A harmadik zsidótörvény Bárdossy miniszterelnöksége alatt született 1941 augusztusában, ami megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot. 1941-ben 20 ezer zsidót deportáltak galíciai hadműveleti területekre. Bárdossy németbarát politikája után Horthy Kállay Miklóst nevezte ki miniszterelnöknek, hogy lazítson a Németországhoz fűző kötelékeken, és kapcsolatot teremtsen a szövetséges hatalmakkal. 1942 októberében Berlin azt követelte, hogy Magyarországon távolítsák el a zsidókat a gazdasági és kulturális életből; tegyék kötelezővé számukra a sárga csillag viselését, és kezdjék meg munkatáborba szállításukat, hiszen a környező országokban (Szlovákia, Románia, Horvátország) mindez már megtörtént, és ezekből az országokból mintegy 100 ezer zsidó menekült már hazánkba. A kormány visszautasította a követeléseket.
Hitler nyomására Horthy menesztette Kállay-t és kinevezte az új, németbarát kormányt Sztójay Döme miniszterelnökségével. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, letartóztatták a baloldali és ellenzéki politikusokat; feloszlatták a kisgazdapártot, a szociáldemokrata pártot, betiltották a baloldali és demokratikus lapokat.
Áprilisban megkezdték a zsidóknak minősítettek gettókba gyűjtését, május-júniusban pedig német koncentrációs táborokba hurcolták a vidéki zsidóságot. 1944. június végéig Magyarország területéről több mint félmillió magyar zsidót hurcoltak el német koncentrációs táborokba. Budapest több mint 200 ezer zsidó lakosának elhurcolását azonban Horthy megakadályozta. Horthy aktívan visszatérve a politikai életbe Sztójayt leváltotta, és Lakatos Gézát nevezte ki helyére. Előbb Szovjet segítséggel próbált kilépni a háborúból, majd katonai vonalon szervezte meg a kiugrást. 1944. október 15-én bejelentette a kiugrást, arra azonban nem számított, hogy a németbarát és nyilas tisztek oly mértékben vannak jelen mindenütt, hogy tervét meghiúsíthatják. Október 16-án kicsikarták proklamációja visszavonását, és Szálasi Ferenc kormányfővé történő kinevezését. Az ország középső és nyugati részén ezzel kezdetét vette a nyilas rémuralom. Hadszíntérré vált az ország, és megsemmisült a nemzeti vagyon 40%-a. A főváros gettóba kényszerített több mint 200 ezres zsidóságának közel felét elpusztították. Egy részük a Duna-parti gyilkosságok áldozata lett, másokat gyalogmenetben indítottak az ausztriai és németországi táborokba. E halálmenetek során vesztették életét Radnóti Miklós, Sárközi György és Szerb Antal is.
Összességében a háború alatti ország területről több mint 550 ezer, a trianoni ország területekről közel 300 ezer zsidónak minősített magyar állampolgárt pusztítottak el a nácik és a nyilasok.

Vázlat:

• 1919 után a belpolitika főbb irányzatai:
  • Tanácsköztársaság: a kommunista párt jelentős része zsidó politikus.
  • a trianoni területelcsatolás és a kommunista kormány tevékenysége az egész nemzetből zsidó-ellenes hangulatot vált ki
  • keresztény nemzeti kurzus: a belpolitika fő irányzata; ehhez kapcsolódóan revizionizmus, és irredentizmus.
• Németország felé elkötelezettség
  • Németországban a zsidók nem megbízhatók®nem dolgozhatnak
  • vannak kivételek (Richter Gedeon; Weiß Manfréd): a német revíziót teljes német tőkével akarja Hitler megvalósítani: célja a Nagynémet egység létrehozása.
• ®zsidókat érintő törvények:
  • numerus clausus és a zsidó-törvények
• 1944 – német megszállás®szuveneritás elvesztése
  • megjelölés
  • javak beszolgáltatása
  • munkaszolgálat, deportáció, gettó
• zsidómentés
  • a katolikus püspöki kar elítélő levele
  • Raoul Wallenberg, Joó Sándor

Háttér:
Magyarország társadalmának 5%-a volt izraelita; akik a gazdaságban foglaltak el fontos pozíciókat. A pénztőkések gazdasági és politikai hatalmát a szélsőjobboldal előretörése és a zsidótörvények így egyre jobban megtépázták. A jórészt zsidó származású nagytőkések gazdasági érdekeltségeiket 1944-ig még megőrizték, de a gazdaság irányítását át kellett engedniük a „keresztény középosztály” képviselőinek.

Magyarország politikai irányzatai közül az urbánusok és a nyilasok álltak közel az antiszemitizmushoz.

Az urbánusok részben szociáldemokrata, részint polgári gyökerekkel rendelkeztek. Kifogásolták a népiek korszerűsítési elképzeléseit; a nemzeti eszmények ápolásában pedig mindenek előtt a szélsőséges nacionalizmus és antiszemitizmus lehetőségét látták.

A nyilasok, vagy nemzetiszocialisták a világválság idején jelentek meg Magyarországon. Több apró, náci mintára szerveződő csoportból tömörültek össze 1935 után Szálasi Ferenc köré, aki 1935-ben megalapította a Nemzet Akaratának Pártját. Szálasinak soha nem sikerült igazi egységet teremtenie, szerveződését 1938-ban háromévi fegyházzal „értékelték”. Ekkor Hubay Kálmán kezébe került a mozgalom irányítása, aki az 1939-es választásokon sikerre vitte a Nyilaskeresztes Pártot: megszerezte a képviselői helyek 19%-át.

Munkaszolgálat: fizetést kapnak érte, nem csak háborús időben kell. Régen köztörvényes bűnözőknek vagy azoknak, akik megtagadják a háborús szolgálatot. Később kommunistáknak, szociáldemokrata-vezetőknek, zsidóknak.

Revizionizmus: általánosan: mozgalom, irányzat valamely döntés felülvizsgálatára. Rokon a restaurációval. Magyarországon az I. világháború után törekvés a trianoni határok felülvizsgálata: nem mondanak le a határon túli magyarokról, és az 1920-as területekről. Londonban ellenzéki csoportosulás támogatja a magyarországi revizionizmust. A bécsi döntések is a revizionizmus megvalósítását támogatták.

Gettó: zsidótelep.

Monitor-lázadás: nevét a monitor nevű gyorsmozgású hadihajótípusról kapta. A lázadásban ugyanis két őrnaszád és egy monitor hajó is részt vett: egy laktanyát kezdtek el bombázni. A júniusban történő felkelés innen kapta nevét.

Szegedi gondolat: fajvédők: célja a keresztény nemzeti kurzus állandósítása. A tanácsköztársaság leverése után politikai hegemónia megszerzése Horthy vezetésével. „Szegedi”: Horthy itt szervezte meg, és innen irányította tiszti különítményét.

Keresztény nemzeti kurzus: a magyarság erősítésére. Keresztény = nem zsidó; nemzeti = magyar kultúra mellett.

Irredentizmus: visszaállítani mindazt a területi egységet, ami Magyarországnak volt. A magyarországi revizionista törekvések gyűjtő politikai irányzata az I. világháború után. A Kis-antant megpróbálja derékba törni ezeket a törekvéseket.

Bethleni konszolidáció: 1921-ben Gróf Bethlen István lett a miniszterelnök 10 évre: elkötelezett jobboldali keresztény politikus. A bethleni konszolidációt (helyrehozatal) 1927-ig ’ számítjuk ’, és legfőbb tevékenysége a gazdaság, társadalom, infrastruktúra ’ helyreállítási’, illetve Trianon felülvizsgálata, a revizionizmus.

Holocaust: eredetileg: tűzben elégő áldozat. Később: zsidók megsemmisítése.

Raoul Wallenberg: svéd diplomata. A nyilas rémuralom alatt a zsidókon védlevelek és útlevelek hamisításával segített.

8 tétel. XVIII századi magyar társadalom

Demográfia: Az emberi népességek, összetételük, területi elhelyezkedésük és változásaik számszerű elemzésével foglalkozó tudomány.
Népességpusztulás
A XVII- XVIII. század háborús évtizedeiben a Magyarországot ért csapások közül a legsúlyosabb következményekkel járó és hosszútávon a legnagyobb kihatású az emberveszteség, a népességpusztulás volt. A háborúk okozta szenvedések és károk – falvak kiirtása, emberek legyilkolása vagy rabságba hurcolása, éhínségek, járványok – jelentősen megváltoztatták Magyarország demográfiai arculatát; hatásai legerősebben a Hódoltságban és Erdélyben jelentkeztek, de érezhetőek voltak a Királyi Magyarország területén is.
területi vonatkozások
Egész területek váltak lakatlanná a seregek nyomán, a Délvidéken a Maros vonalától délre, a Dél-Dunántúlon és a Duna mentén egészen Pest térségéig teljes volt a népességvesztés; a mai Magyarország területén, a Felvidék déli részein és az Erdélyi-medencében is jelentős népességvesztés történt. (Az Alföldön 1 fő/km² átlagos népsűrűség volt jellemző, Erdélyben ugyanez a mutató 25-30 fő/km² volt.) Ezek a területek többnyire alacsony domborzattal, viszonylag jó megközelíthetőséggel rendelkeztek, vagy – mint például a Duna mente – hadi utak mentén helyezkedtek el. A jelentős pusztulástól csak a magasabban fekvő, nehezen megközelíthető vidékek (mocsarak, lápok, sűrűségek) menekedtek meg, melyek kiestek a hadak vonulási útjából: a Felvidék északi részei, az Erdélyi-szigethegység, Kárpátalja, illetve a belső területnek számító Székelyföld és Szászföld. időbeli vonatkozások
A 150 éves török uralom során a legnagyobb népességpusztulással leginkább az elhúzódó harcok jártak: visszafordíthatatlan folyamatokat okozott az 1593-1606 között zajló tizenöt éves háború, majd a török kiűzésének jó másfél évtizedes időszaka (1683-99). A Rákóczi-szabadságharc (1703-11) tanulságainak levonását követően a Habsburg uralkodók igyekeztek helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, az ország újbóli betelepítésén fáradoztak, s mindenirányú fejlődését segítették elő. Az új rend (felvilágosult abszolutizmus) gyors bevezetése miatt kialakuló elégedetlenséget elfojtották, az országon belüli parasztfelkeléseket időben leverték (Maros-Körös köze 1735, Nyugat-Dunántúl 1765-66, Erdély 1784).
a veszteségek nagysága
A veszteségek nagyságáról nincsenek pontos adataink. A pusztulás mértéke máig vitatott, hiszen népszámlálást először a XVIII század végén tartottak Magyarországon, s így főként a török adóösszeírások, a defterek adataira támaszkodva a történeti demográfia kutatói inkább csak becslésekkel dolgozhatnak. Míg korábban a XVI. század eleji népességet 3,5-4 millióra, esetenként 4,5 millióra becsülték, addig az újabb elemzések csak 3,3-3,5 millió fővel számolnak. Így az 1711-es népesedési mélyponton meghatározott 4 millió főhöz képest beszélhetünk enyhe csökkenésről, stagnálásról, illetve az újabb kutatásoknak megfelelően lassú növekedésről.
Mindazonáltal nem vitatott, hogy a két évszázad alatt Magyarország vérvesztesége rendkívül jelentős volt. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy Európa népessége a korszakban átlagosan közel 60%-kal növekedett, azaz Magyarország népessége kedvezőbb körülmények között hozzávetőleg másfélszeresére nőhetett volna, ahelyett, hogy stagnált vagy enyhén csökkent, illetve enyhén nőtt. A nagyarányú magyar népességvesztéssel és az ezzel párhuzamos jelentős európai népességnövekedéssel a magyarok számaránya is csökkent Európában: az ország népességének arány a kontinens lakosságában 6%-ról 4%-ra csökkent. Tovább árnyalja a képet az a tény, hogy a stagnáló népességszám magában foglalja a két évszázad jelentős mennyiségű román és szláv bevándorlóit is.
Népességmozgás
A nagyarányú népességpusztulás hatására komoly változások, mozgások indultak el Magyarország demográfiájában, melyeknek három formája alakult ki: a népesség belső mozgása, a népesség kintről történő bevándorlása (öntevékeny betelepülés) és a tudatos, szervezett betelepítés.
a népesség belső mozgása (migráció)
Még a török kiűzése előtt, a harcokkal egy időben kialakult a népesség egyfajta mozgása Magyarország határain belül, melynek köszönhetően alapvetően megváltozott a háborús pusztítások által leginkább érintett térségek településszerkezete. A tizenöt éves háború visszavonhatatlan változásokat hozott e téren is: az Alföld egykori aprófalvainak népe, a Temesközben és a hadi utak mentén fekvő falvak lakossága a nagyobb biztonságot nyújtó településekre menekült, melyek így idővel óriásfalvakká, később mezővárosokká nőtték ki magukat. Az aprófalvak, a jobban veszélyeztetett kisebb települések így teljesen elpusztultak, miközben lassan kialakult egy új társadalmi réteg, a mezővárosok polgársága.
Az aprófalvak pusztulásánál azonban jelentősebb volt a belső népességmozgás (migráció) azon fajtája, mely a háborúk elmúltával komoly szerepet játszott a ritkán lakott területek benépesítésében. Mivel a pusztítások nem egyenletesen érintették az ország területét, a jórészt sértetlenül maradt hegyvidékek népsűrűsége magasabb volt, s így ezen országrészek lakossága a völgyek, dombságok és sík földterületek felé indult meg. Ezt a hatalmas népességmozgást a hegyvidékek kevés és rossz minőségű termőföldjének korlátozott eltartó képessége indokolta, s a gyéren lakott területeken fellépő munkaerőhiány, s az ott biztosított kedvezmények (pl. átmeneti adómentesség) ösztönözték.
Az ország ritkán lakott belső vidékeit elsősorban az Észak-Dunántúlról és az Alföld peremvidékeiről érkező magyar jobbágyok népesítették be. A szlovák jobbágyok egyrészt az elvándorló magyarok helyére költöztek, másrészt – a magyar jobbágyokhoz hasonlóan – az Alföld szabad földterületein települtek le. Kisebb mértékű volt a szlovákhoz hasonló ruszin (rutén) népmozgás. Hosszabb távon súlyos következményekkel járt a védett hegyvidékek románságának belső vándorlása is, akik a völgyek és az Alföld irányában mozogva a XVIII. század végére túlsúlyba kerületek Dél-Erdélyben, az Erdélyi-szigethegységben és a Temesköz vidékén.
A belső mozgások következtében a
Kárpát-medence belseje felé húzódott vissza a magyar etnikai határ, ugyanakkor megmaradt az ország középső részének magyar jellege.
bevándorlás
A bevándorlás öntevékeny betelepülés volt, azaz az ország határai mentén élő idegen ajkú népcsoportok a szabad földterületeket, a munkaerőhiánnyal küzdő magyar nemesek átmeneti engedményeit szem előtt tartva önként települtek be Magyarországra, ahol – a továbbra is török hódoltságban lévő Balkán országaival ellentétben – a békés munka, a nyugodt, rendezett élet lehetősége volt biztosítva.
Kezdetben csupán délről indult meg a bevándorlás szerbek, bosnyákok, szlavónok, horvátok és vlachok (románok) részéről, majd északról csehek, lengyelek és ruszinok érkeztek. A szerbek (korabeli nevükön rácok) a Bácskában telepedtek le. A románok (korabeli nevükön oláhok) a török vazallus dunai fejedelemségekből, Havasalföldből és Moldvából nagyszámban vándoroltak be erdélyi területekre, s ennek is köszönhető, hogy az 1700-as évek végére több helyen többségbe kerültek. A csehek, lengyelek és ruszinok a Felvidék északi részein telepedtek le, s később beolvadtak a szlovák nyelvű népességbe.
betelepítés
A tudatos, szervezett betelepítés kisebb részben a magyar földbirtokosok, nagyobb részben a bécsi udvar irányításával folyt. Míg a birtokosoknak a munkaerő pótlására volt szükségük ahhoz, hogy a termelés szintje elérje a békés évtizedek szintjét, addig az államot az adóalap növelése, a gazdaság talpra állítása vezette. Ennek értelmében a magyar földesurak – a korszak szellemének megfelelően – etnikai szempontok figyelembe vétele nélkül telepítettek le és láttak el munkával szláv és román jobbágyokat. I. Lipót a török kiűzése után mintegy 100 000 menedéket kérő szerbet telepített le a későbbi Határőrvidék területén, s egyházi autonómiájukért cserébe a török határ védelmét bízta rájuk.
Az udvar elsősorban azonban katolikus németeket költözetett Magyarországra, ami a korszakban nem elhanyagolható felekezeti szempontokat is figyelembe véve a saját hatalmának erősítését, bázisának növelését jelentette. A betelepülő katolikus németséget már a XVIII században sváboknak nevezték el, „Sváb Törökország” volt a neve a Tolna és Baranya vidékén létre jövő összefüggő német tömbnek, sváb települések keletkeztek Buda környékén, a Bakony, a Vértes és a Pilis hegyeken, sváb szigetek alakultak ki Bácskában és Bánátban is. A német telepeseket az udvar komoly engedményekkel ösztönözte (pl. adómentesség hat évre), sőt, egyes helyeken (pl. Bánát) előre felépített és berendezett falvak várták az idegeneket.
Az egyes nemzetiségek a XVIII században Magyarországon
románok
A XVIII. század folyamán a románság nagy számban vándorolt be Havasalföldből és Moldvából Erdélybe, s Székelyföld kivételével Erdélyben többnyire túlsúlyba is kerültek. Így a század végére a román lett a legnagyobb nemzetiség Magyarországon: az ország lakosságának 13,7%-át tette ki.
Román etnikai tömbök Erdélyben, a Partiumban és a Temesközben alakultak ki, de még a leginkább román többségű területeken is keverten helyezkedett el a magyar, a német és a román nemzetiség.
A románok csonka társadalmat alkottak: a túlnyomórészt parasztságból álló etnikumban csak igen vékony vezető réteg jelent meg, kis számú egyházi, nemes és polgár. (Csonka társadalom: olyan társadalmi szerkezet, amelyből hiányzik valamelyik társadalmi réteg. A horvátokat kivéve az összes magyarországi nemzetiségre ez volt jellemző.)
A görög katolikus püspökség székhelye Balázsfalva, míg a görögkeleti (ortodox) püspökség székhelye Szeben lett, s mivel a románság vezetésében első számú hely jutott a papságnak, mindkét város fontos központja lett a későbbi román nemzeti mozgalmaknak. németek
A németség volt Magyarországon a második legnagyobb nemzetiség (11,6%), azonban nem beszélhetünk róluk mint egységes etnikumról: a magyarországi németség a XVIII századtól három viszonylag jól elkülöníthető csoportra oszlott.
A szabad királyi városok német polgárai és az erdélyi szász polgárok (Szepesség, Szászföld) döntő többsége egyaránt evangélikus volt, és városi polgári életmódot éltek, jellemzően iparos, kereskedő vagy valamilyen értelmiségi mesterséget űztek.
A bécsi udvar által nagy számban betelepített svábok nagyobb tömbökben, etnikai szigetekben helyezkedtek el Magyarországon (Tolna és Baranya megye, Buda környéke, Bakony, Vértes, Pilis tája, Bácska, Bánát). Zömében egynemű paraszti társadalmat alkottak, és a katolikus vallást gyakorolták.
szlovákok
A harmadik legnagyobb nemzetiség (10,2% a XVIII . század végén) Észak-Magyarországon, a Felvidéken került túlsúlyba, de jelentős etnikai szigetek jöttek létre a migráció következtében az ország belsőbb területein is (pl. Buda és Pest környéke, Békés megye).
A szlovákok is csonka társadalmat alkottak, hiszen túlnyomórészt jobbágyi sorban éltek, csak vékony polgári réteggel rendelkeztek (polgárság, kispolgárság a városokban), a szlovák származású kis- és középnemesek jobbára a magyar nemesség részének tekintették magukat. A kedvezőtlen adottságú terület (magas hegyek, hűvös völgyek, rossz termőföld) nem tudta eltartani a növekvő népességet, így a férfiak gyakran idénymunkák elvállalására kényszerültek, vagy mesteremberként járták a birodalmat (drótostótok, üvegestótok). A későbbiekben kibontakozó nemzeti mozgalmukat nem segítette saját, különálló egyház: az egyes tájak vallási viszonyainak megfelelően a magyarokkal keveredve katolikusok vagy evangélikusok voltak.
horvátok
Annak ellenére, hogy a horvát csak a negyedik legnagyobb nemzetiség volt Magyarországon (9,1%), a magyar közjog egyedül Horvátországot ismerte el különálló országnak Magyarországon belül, s egyedül a horvát nemesség számított valódi nemesi nemzetnek a magyar nemességen kívül. Kiemelt helyzetük történeti okokkal magyarázható.
Területi autonómiájuknak is köszönhetően egyedül a horvátok alkottak teljes társadalmat a magyarországi nemzetiségek között, hiszen a népes parasztság mellett kis számú polgárság és értelmiség, valamint rendi öntudattal bíró nemesség képezte társadalmukat. A horvátok katolikusok voltak, s a zágrábi püspökség kapcsolta egyházukat Rómához.
szerbek
A szerbek 6,5%-kal részesedtek Magyarország lakosságából a XVIII . század végén, amihez jócskán hozzájárult, hogy a század folyamán a szabad földterületek, a nyugodt munka és a rendezett élet csábítására jelentős számban vándoroltak be a török hódoltságban maradt Szerbiából. Az ország déli részén, a Határőrvidéken éltek Bácska, Bánság és Szerémség területén egy nagyobb tömbben magyarokkal és németekkel keveredve, illetve jelentős szerb etnikai szigetek jöttek létre Szlavónia és Horvátország déli részein is a horvát többségi lakosság közé ékelve.
A szerbeké is csonka társadalom volt: hiányzott a nemesi réteg, csoportjaik irányítása így elsősorban görögkeleti papságukhoz és – a Határőrvidék következtében – a szerb katonai vezetőkhöz köthető. A Határőrvidék közvetlenül a bécsi Haditanács igazgatása alá tartozott, így Magyarországtól független volt, s lakói nem kerültek földesúri függésbe. I. Lipóttól kapott egyházi autonómiájuk is megerősítette különállásukat, így a karlócai érsekség nemzeti fejlődésük központját képezte a későbbiekben.
ruszinok
A ruszin (rutén, kárpátukrán) nemzetiség Északkelet-Magyarország hegyvidékén élt, s az ország lakosságának 3,4%-t tette ki. A jobbágyi tömegek mellől a nemesség és a polgárság rétege teljesen hiányzott, vezetőik a görög katolikus papság soraiból kerültek ki.
zsidók
A XVIII. század második felében Galíciából sok szegény, míg a Lajtántúlról (Morvaországból) kevés gazdag zsidócsalád vándorolt be Magyarországra. Mivel földtulajdonnal nem rendelkezhettek, s számos foglakozást nem gyakorolhattak, a magyar társadalomban hiányzó pozíciókat töltötték be, elsősorban a kereskedelemben. cigányok
A cigányság a XV-XVI. századtól települt be kelet felől, számaránya azonban még a XVIII. Században is csekély volt Magyarországon. A vándorló életmódot folytató etnikumot drasztikus módszerekkel próbálták asszimilálni (nyelv betiltása, gyermekek elvétele szüleiktől); a század első felében a vármegyék időszakonként elüldözték őket területükről, a század második felében kísérletet tettek letelepítésükre.
A népességmozgások következményei
A szervezett és az öntevékeny betelepülésekkel a magyarság számaránya a XVIII századi Magyarországon jelentősen csökkent. Ehhez még a betelepülések előtt hozzájárult, hogy a népességvesztés legnagyobb mértékben eleve a többnyire síkvidéken, dombságokon vagy völgyekben élő magyarságot érte, míg az idegen ajkúak többsége a jórészt érintetlen hegyvidékeken lakott. Így a két tényező hatására a XV. századi 80%-ról 40-42%-ra esett vissza a magyarság számaránya az országban a történeti demográfia becslései szerint.
Az etnikai összetétel és arány megváltozásával Magyarország soknemzetiségű állammá vált, ami egyben multikulturalitást is jelentett. A nemzetállamok létrehozásában később a XIX-XX. Században komoly gondot okozott, hogy Magyarország a XVIII . századra nemcsak soknemzetiségű, de kevert nemzetiségű lett, azaz az egyes nemzetiségek keverten helyezkedtek el. Az etnikai tömbök határai egymásba fonódtak, etnikai szigetek jöttek létre, nem lehetett egyetlen vonallal szétválasztani a különböző nemzetiségeket. (Gyakran egy falun belül is egymás mellett éltek több nemzet tagjai.)
Ugyanakkor a XVIII . század végéig a nemzetiségek egymás mellet élése nem vezetett komolyabb ellentétekhez. A nacionalizmus még nem terjedt el Magyarországon, a fő azonosulási pont továbbra is a társadalmi helyzet és a felekezeti hovatartozás volt; a nemzettel való azonosulás helyett még az országgal való azonosulás („hungarus”-tudat) volt jellemző. (A Horea és Closca-féle 1784-es román parasztfelkelés volt a Kárpát-medencében az első, ahol nemzeti szempontok is fölmerültek.)
A népességmozgások legfőbb kedvező hatása – és egyben szükségessége – az volt, hogy az ország újra benépesült, az ország népessége „regenerálódott”, a munkaerőhiány megszűnt, így biztosítva volt a gazdasági fejlődés alapja.
Népességnövekedés
Az első magyarországi népszámlálás II. József uralkodása alatt, 1787-ben zárult le, s eredménye azt mutatja, hogy az ország népessége kevesebb, mint egy évszázad folyamán megkétszereződött. Az 1711-es 4 millió körüli népességhez képest 1787-ben a lakosság száma megközelítette a 10 millió főt. A békés évtizedek, a gazdaság helyreállása, az éhínségek megszűnése, a nélkülözések és járványok csökkenése jól látható módon meghozta gyümölcsét. A nagyarányú népességnövekedés egyszerre volt köszönhető a betelepüléseknek és kisebb részben a jelentős népszaporulatnak.
Összegzés
A XVI-XVII. század török- és Habsburg-ellenes harcai, valamint a Rákóczi-szabadságharc rendkívül tekintélyes népességvesztéssel járt Magyarországon. A XVII. Században meginduló migráció, a belső népességmozgás, a külső öntevékeny bevándorlás és a szervezett betelepítés újra benépesítette Magyarországot és megteremtette a gazdasági fejlődés alapját; majd a XVIII. századi népszaporulattal megkétszerezte az ország népességét az 1711-es demográfiai mélyponthoz képest. Az idegen ajkúak bevándorlásával azonban a magyarság számaránya a Kárpát-medencében 50% alá csökkent, ami Magyarország későbbi története folyamán a legsúlyosabb gondok egyikévé vált. Ezért állíthatjuk, hogy a korszak háborúskodásaiban a Magyarországot ért csapások közül a legsúlyosabb következményekkel járó és hosszútávon a legnagyobb kihatású az emberveszteség, a népességpusztulás.

14. Németország nagyhatalommá válása

Az egykori Német-Római Birodalom széttagoltságát megpecsételte a vestfáliai béke, területén csaknem 300 kisebb fejedelemség alakult. Napóleon után 1815-ben létrejött a Német szövetség 35 állam és 4 szabad város laza szervezete. A csekély jogkörrel bíró birodalmi gyűlésben az osztrák császár elnökölt, de csak formálisan.
Az egységesítésben az egyik lehetőség volt: Németország egyesítése Ausztria és a katolikus Habsburg-dinasztia vezetésével fog megtörténni. Ezt a megoldást “nagynémet” egységnek nevezik. A Habsburg-dinasztia a német államok laza föderációját képzelte el azért, hogy megtarthassa nem német országait (Magyarország, Észak-Olaszország, Galícia). A német szövetség második legerősebb állama Poroszország volt. Poroszország a brandenburgi választófejedelemség és az egykori német lovagrend területén kialakult porosz hercegség egyesüléséből jött létre a Hohenzollern család uralma alatt. I. Frigyes 1701-ben saját maga tette fejére a koronát. Az új királyságot a jelentősebb európai hatalmak is elismerték.
A másik lehetőség a német egység megvalósítására: Poroszország vezetésével, Ausztria kizárásával, protestáns nemzetállamként “kisnémet egység”- ként történne meg. Magyarország egy harmadik változatban volt érdekelt: abban, hogy Ausztria föloldódjék egy erős, alkotmányos Németországban. Ez ugyanis Magyarország számára azt jelentette volna, hogy elválik Ausztriától, és önálló állammá válik.
Poroszország különösen az 1850-es évek végétől, Franciaország itáliai befolyásának erősödése és a bekövetkező uralkodó váltás hatására aktivizálódott, és az ipari forradalomban élen járó rajnai tartományok is Poroszországhoz tartoztak. Rohamosan bővült – a katonailag is fontos -vasúthálózat. Berlint és Hamburgot valamennyi német nagyvárossal vasút kötötte össze. Hamburg lett a kontinens legnagyobb kikötője. Németország gazdasági egysége megvalósult, de politikai egysége még nem.
Az 1861-tól uralkodó I. Vilmos célként tűzte maga elé a német egység megvalósítását, de a porosz parlamentben I Vilmos hadsereg-fejlesztési terveit sorra leszavazták. 1862 szeptemberében a porosz király Otto von Bismarckot, a porosz junkerek (földbirtokosok) képviselőjét nevezte ki miniszterelnökké. Mivel Bismarck úgy vélte, hogy az egyesítés egyedül “vérrel és vassal” érhető el, első lépésként a parlamenti fölhatalmazás nélkül végrehajtotta a hadsereg fejlesztését, és támadó stratégiát dolgoztatott ki a hadsereg vezérkari főnökével, Moltke-val, bevezették az általános védkötelezettséget, és a legmodernebb haditechnikát alkalmazták (hátultöltős, vontcsövű fegyverek). Tudta azt is, hogy grandiózus terve nagyhatalmi támogatás nélkül nem valósítható meg, ezért az 1863-as lengyel függetlenségi felkelés során felajánlotta Oroszországnak, hogy a felkelőket porosz területen is üldözhetik, miáltal biztosította magának a cár jóindulatát.
A következő lépésben Poroszország “erőt mutatott” a Német Szövetség tagállamai felé, amikor a nagynémet egységgel kísérletező Ferenc József által, császárrá választásának céljából, összehívott frankfurti fejedelmi gyű1ésről tüntetőleg távol maradt, s így nem csak a gyűlést tette eredménytelenné, de meg is alázta az osztrák uralkodót. A vezetésre való alka1masság bizonyításához már csak egy jelentős katonai győzelemre volt szükség, melyre remek alkalmat adott az 1864-es Schleswig-Holstein háború volt. A két német hercegség perszonálunióban volt a dán királysággal. 1863-ban a dán király Dániához csatolta őket. Bismarck azt hirdette, hogy német területet elidegeníteni nem lehet. Ausztria Poroszország mellett beavatkozott. Dánia vereséget szenvedett, a hercegségeket a két győztes fölosztotta, ami ellentétekhez vezetett. Bismarck ekkor nyíltan vallotta, hogy a porosz vezetésű német egység feltétele Ausztria háborús veresége. Az Ausztria elleni háborút Bismarck gondosan előkészítette. Oroszország hálás volt a lengyel felkelőkkel szemben 1863-ban kapott porosz támogatásért. III. Napóleont pedig sikerült meggyőzni arról, hogy csak az észak-német területeket akarja egyesíteni. A Rajna mentén pedig területi engedményeket helyezett kilátásba. 1866. júniusában beállt a hadiállapot a két állam között. Poroszország szövetségesének tudhatta Franciaországot (területi engedmények fejében), Oroszországot (a lengyel felkelők leverésében való segítség folytán), az olaszokat és a magyar emigrációt is. A német államok többsége Poroszország ellen foglalt állást. Poroszország erre a német szövetséget feloszlottnak nyilvánította. Egész Európa Bismarck bukását várta. De a poroszok győzelmet arattak, mivel a porosz hadsereg napok alatt legyőzte Ausztria német szövetségeseit, majd három irányból betört Csehországba.
1866. júl. 3-án Königgratz-Sadowa térségében a Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák főerők, a porosz ismétlőpuskák tüzében egyetlen nap alatt szétolvadtak. Ausztriát nem megsemmisíteni akarta, hanem kizárni az egyesítésből ezért 1866. augusztusában Bismarck és Ferenc József megkötötte a prágai békét, melynek értelmében Ausztria hozzájárul Németország egységesítéséhez (beleegyezik, hogy Poroszország bekebelezze szövetségeseit), illetve Olaszország megkapta Velencét. Poroszország általános választójog létrehozásával létrehozta az Északnémet szövetséget, 20 másik német állam részvételével és 1867-ben megalkották az Északnémet Szövetség alkotmányát, amely Poroszország hegemóniáját rögzítette, vezetője a porosz király, a szövetség kancellárja pedig Bismarck volt. Franciaország semlegességet fogadott az osztrák-porosz háborúban, ezért területeket kapott volna a Rajna bal partján. III. Napóleon területi követeléseit Bismarck azonban visszautasította. A franciák ekkor már Luxemburg megszerzésével is elégedettek lettek volna, de ez reménytelen volt, mivel az 1867-es londoni szerződés óta semleges volt. 1870 nyarán Franciaország hadat üzent. Nem számolhattak azonban azzal, hogy váratlanul a délnémet államok is Poroszország segítségére sietnek. A döntő ütközet 1870. szeptember 2-án zajlott Sedannál, ahol III. Napóleon is fogságba esett. 1870. szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a harmadik köztársaságot. Az egyesült német hadak célja innentől kezdve az volt, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki Franciaországból. Hamarosan körülzárták Párizst. A cél Elzász-Lotaringia elszakítása és hatalmas hadisarc kicsikarása volt. 1871. január 18-án német fejedelmek a versailles-i kastély tükörtermében kikiáltották az egységes Német Császárság létrejöttét, melynek császára Hohenzoller I. Vilmos lett. 1871. május 10-én megkötötték a franciákkal a frankfurti békét, melynek értelmében Elzász-Lotaringia Németországhoz került, illetve a franciák 5 milliárd frank hadisarcot kötelesek fizetni. Porosz csapatok addig tartózkodhattak Franciaországban , amíg nem fizették ki a hadisarcot.

Eredmény:

Szövetségi állam lett, Porosz túlsúllyal, amelyben az alkotmány a császárnak nagyhatalmat biztosított.
Új nagyhatalom 1871.évi alkotmány alapján kezdett működni.
Az állam első embere a császár, hatalmát az alkotmány korlátozza.
23 tartomány és 3 szabadváros szövetsége.
Törvényhozói hatalom a Birodalmi Gyűlésé (Reichstag)
A végrehajtói hatalom a kancellár kezében.

18 tétel magyar társadalom az 1930-as években

A társadalom rétegződése

Torlódott társadalmi struktúra volt megfigyelhető. A nagybirtokosok szerepe változatlan maradt. Hatalmas tömeget képviselt az agrárproletariátus, megerősödött a módosabb parasztság.
A polgárság létszáma növekedett, alacsony volt a középpolgárság és magas a kispolgárság aránya. A munkásság létszáma is nőtt, összetétele is megváltozott. Csökkent a szakmunkások és nőtt a betanított munkások, és segédmunkások aránya, ami a női munkaerő arányának növekedésével járt. Az alacsonyabb bérezésűek arányának emelkedése miatt átlagosan romlottak a munkások életkörülményei.
Az erősödő középréteg volt az „úri középosztály”, ami követni szerette volna a dzsentri életeszményt. A nemesi származás rendkívül tagolt volt. Ide tartozott az önálló háztartást fenntartó, cselédet is alkalmazó értelmiségitől a középbirtokosig bezárólag mindenki az „úriemberek” világából. Az államhatalom fokozott mértékben kívánt e társadalmi csoportra támaszkodni, de helyzete bizonytalanabbá vált. Megmaradt az úri és a paraszti világ közötti hierarchikus különbség.
Csökk. a parasztság, de még sokan vannak. A nagybirtokosok vannak a legkevesebben, de nekik van a legtöbb földjük. A birtok szerkezet alig változott. Uralkodik a nagybirtok. Nő a parasztgazdaság, a törpebirtokok száma. Úri középosztály a dualizmusban alakul ki, de különbözik a nyugati országokétól. Ott fontos a jövedelem és a képzettség, míg Mo-on a származás is.
A dzsentrik nemesek, se földjük, se pénzük nincs, csak a nevükből éltek régen. Most a név és a hivatal is fontos. A kasztosodás lazul, de fontos még a megszólítás. Kend, tekintetes stb. A rangkórság még megvan.
Középréteg: középbirtokosok, dzsentri, köztisztviselők, Horthy Miklós
Középosztály: értelmiség, katonatisztek, származás, értékrend, életideál kapcs. össze. Az iparos kereskedő nem tartozott ide.
Középtőkések iparral foglalkoztak.
A kispolgárság volt a legnépesebb polgári réteg: kisiparos, kistőkés, kiskereskedő, fuvarosok, vendéglősök. Fegyveres testületek altisztjei, hivatalsegédek, házmesterek, bérlő, fizetésből élők. A kispolgárság a kormányzatot támogatta.
A felső csop a maga kúriáján és a maga földjén élő földbirtokos, egyenes utódai az ősöknek. A 2. réteg a hatósági dzsentri, már eltávolodott az ősök létalapjától, ők hivatalnokok. A 3. csop. a kihullottak, nevük van, így kapnak állást, de hatalom és kormányzás nélkül. Ők a humán értelmiségiek. A csúcson a nagybirtokosok és nagy tőkések voltak. Akik 1000 hold feletti birtokkal rendelkeztek, arisztokrata tulajdonosok voltak: Esterházy, Zichy, Festetics, Pallavicini. Nagybankok, ipari nagyvállalatok elnöksége, igazgatósága adta jövedelmük nagy részét.
A középosztályban sznobok voltak, a felsőbb társ. réteget utánozták. Fontos volt az álromantika, pletykák, hírek, színházi lapok, divat követése. Az úri középosztály nem fogadta be egyenlőként a zsidó középtőkéseket, a parasztság elkülönült.
A nagytőkések, finánctőkések, a legnagyobb bankok és iparvállalatok tulajai zsidó családok voltak. (Chorin, Goldberger, Perényi, Vida) Befolyásuk erős, közéleti szerepük csekély volt. Sokan közülük asszimilálódtak.
Új, falusi kispolgárság alakult ki. A falura kerülő altisztek és kisebb rangú nyugdíjasok elzárkóznak és gőgösek. Megerősödött a polgári és tisztségviselői réteg.
Az alkalmazottak, tisztviselők száma nőtt, a hatalom részesének tekintették magukat. Azok presztízse, akik jövedelmüket iparból, kereskedelemből vagy fizikai munkával szerezték, elmaradt a tisztviselőkétől. Mivel sok volt a zsidó, súlyos politikai és társadalompolitikai probléma adódott.
A parasztság: bérmunkát vállaltak, a földreform javította az életviszonyaikat,
Az ipari munkások és városi munkások sokan voltak, műhelyben, kisiparban dolgoztak.
Zárt osztály volt az arisztokrácia, viszont nehéz volt megmaradni kis- vagy törpebirtokosnak. A paraszttá válás deklasszálódás volt, csak a nincstelenek örültek neki.

A nők helyzete

Kiterjesztették a nőkre is a választójogot. A női szerep megváltozása, a munkába állás, az önálló egzisztencia megteremtésének a lehetőse a felső rétegeket, és az alkalmazotti és munkásrétegeket jellemezte. A női munkaerő az adminisztrációs munkakörökben és a könnyűiparban vált tömegessé, de jelentős szerepet töltött be az oktatásba és az értelmiségi pályán is. Nők: szakmunka, textil, élelmiszeripar, vegyipar, nyomda, ruha.
A női szerep átalakulását segítette elő a népesedési folyamatok megváltozása. Az ország a demográfiai fejlődés újabb szakaszába lépett. A halálozásoknál gyorsabban csökkent a születések száma, így lassult a népességnövekedés üteme.

Életmódváltás

Betegágyi segély, távpénz, betegbiztosítás, fizetett szabadság. Ezeket csak a munkások kapják meg. Fejlődött a technika. Megjelent az autó, rádió, mozi, angolvécé. Divattá vált a nyaralás, a sport. A középrétegek, a kispolgárság és a szakmunkások számára nyílt meg egyre több lehetőség. A mozi és az újságolvasás általánosság vált, de a telefon vagy a balatoni nyaralás még elérhetetlen volt.
Az agrárvilágot kevésbé érintették a változások. A falu és a város között a távolság alig csökkent, sőt egyes térségek lemaradása növekedett. Érzékelhető volt a különbség a fejlettebb Nyugat-Mo. és az elmaradottabb keleti területek között.
Különbözött az öltözködés is. Volt népviselet, ünnepkor, de a szokások határozták meg az öltözködést. Falun a fejkendő volt, a nagyvárosban az úrinők csipkekesztyűt, kalapot és retikült hordtak. A férfiak öltönyt, nyakkendőt, kalapot viseltek. A munkások csak ünnepekkor viselték ezeket.
A szórakozás a mozi, színház, vursli volt, a vendéglők és táncos-zenés kabarék. A sport is kül. volt. Úri sport a lovaglás, golf, tenisz, míg a munkásoké a foci és a turizmus formájában a túrázás. A munkások nyaralni a hegyekbe mentek, a középosztály a Balatonra, az arisztokrácia külföldre.

Az oktatás

A társadalmi felemelkedést az oktatás biztosította. Ezért mind az értelmiségi, mind a felemelkedni vágyó kispolgári és paraszti családok mindent megtettek annak érdekében, hogy gyermekeiket taníttassák. Az érettségi megszerzése az alkalmazotti állás betöltését, a diploma már a középrétegekhez tartozást biztosította, származástól függetlenül. A korszakban nőtt a magasabb iskolai végzettségűek száma. Az iskoláztatás lehetőségének tágulása a középső és alsó szinteken bővítette azok körét, akik a tisztviselők, alkalmazottak közé kerülhettek. A társadalom-felemelkedés csatornái: vagyon felhalmozás, tőkés út, ami megszerezhető a tanulással. Érettségizettek és diplomások száma nőtt. Egyre több jogász, bölcsész, orvos, magánorvos, ügyvédi iroda tulajdonosa lett az értelmiség. A mérnökök, egyetemi tanárok, támogatták az antiszemita propagandát, zsidókat eltávolítják az értelmiségiektől
Az állam kiemelt fontosságot tulajdonított az oktatásnak, s folytatta az oktatási infrastruktúra kiépítését. Növelték az oktatásra szánt összegeket. Nagy léptékű programok végrehajtása fűződik Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez. El tudta fogadtatni a politikai elittel, hogy a magyarság felemelése, régi szerepének visszaszerzése csak a népesség kulturális szintjének emelésével, az ún. kultúrfölény fenntartásával lehetséges.
Fontos, hogy erősítsék a nemzeti tudatot, ezért imádsággal kezdődött az oktatás. Képzettebbek vagyunk és nem alábbvalók, mi vagyunk az 1. nép, aki államot alapított a Kárpát-medencében. Nem kell szégyellni, hogy magyarok vagyunk, büszkék legyünk rá. Fontos, hogy Mo-on tanuljunk. Elemi iskolák, népiskolák, tantermek és tanítói lakások építésével a hátrányos helyzetű, kistelepüléseken élő szegénység oktatási lehetőségeit lényegesen javították. Az analfabetizmus harmadára csökkent. Bevezették a kötelező nyolcosztályos általános iskolát.
A középfokú oktatásban is jelentős a fejlődés. Új reprezentatív iskolaépületek létesültek, korszerűsítették a tananyagot, és a magas színvonalú tanári gárdáról is gondoskodtak. Az egyetemi oktatást szintén támogatták, otthont adtak a határváltozások miatt menekülni kényszerülő főiskolák és egyetemek számára. Új egyetemvárosokat teremtettek, és külföldön intézeteket hoztak létre, ahová a kutatók állami ösztöndíjak révén juthattak ki.
Az iskolarendszer ösztöndíj-rendszerrel biztosította a továbbtanulás lehetőségét. Sokan kerültek a világ műszaki és tudományos életének élvonalába, és később többen részesültek Nobel-díjban. Emigrációval, külföldi tanulással sokan szeretek hírnevet: Polányi Károly, Lukács György, Teller Ede, Moholy-Nagy László, Molnár Ferenc. Ők az USA-ba mentek vagy a Szovjetunióba.
Irodalom: nyugat, Babits, Móricz, Kosztolányi, Krúdy, Karinthy, József Attila, Radnóti,
Avantgárd; Szép szó, Válasz, Kelet népe, Magyar csillag
Falukutatók, népi írók: Illyés, Szabó Zoltán
Festészet: Rippl-Rónai, Márffy Ödön, Szőnyi István,
Építkezés: Molnár Farkas, Kozma Lajos
Zene: Bárdos Lajos, Kodály, Bartók, népdalkutatás, néptánc gyűjtés
A zsidó művészeket eltiltották munkájuktól, alig tudtak megélni.

12. A polgári forradalom Magyarországon Előzmények A párizsi forradalom híre 1848. március 1-én Pozsonyba érkezett. Kossuth március 3-án az alsótáblán beszédet mondott. Felirati javaslatában jobbágyfelszabadítást, önálló magyar kormányt, polgári reformokat, és alkotmányt követel a Habsburg Birodalom egészének. Az udvar az országgyűlést fel akarja oszlatni, hogy időt nyerjen István nádort és helyetteseit Bécsbe küldik, hogy ne tudja senki összehívni a felsőtáblát. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, ennek hírére március 14-én Kossuth 12 pontját a főrendek elfogadták. Másnap Kossuth 2 gőzhajóval Bécsbe utazik. A bécsi forradalom híre Pesten is meggyorsította az eseményeket. Március 14-én este a Pilvax kávéházban a „márciusi ifjak” elhatározták, hogy követeléseiknek másnap tüntetéssel adnak nyomatékot. Másnap Pest utcáin húszezres tömeg vonult zuhogó esőben. Bécs igyekezett a lehető legszűkebbre vonni a magyar minisztérium hatáskörét, a tárgyaló küldöttség felkészültségének és az őket támogató tömegmozgalmaknak köszönhetően V. Ferdinánd április 11-én szentesítette a törvényeket, és hivatalba léphetett a Batthyány-kormány. A miniszterek többsége az Ellenzéki Párt vezetői közül került ki. Deák Ferenc az igazságügyi, Szemere Bertalan a belügyi, Eötvös József a vallás és oktatásügyi, Klauzál Gábor a földművelés és iparügyi, Kossuth Lajos a pénzügyi, Széchenyi István a közmunkaügyi, Mészáros Lázár hadügyminiszter és Esterházy Pál a „a király személye ” körüli miniszter lett. Az áprilisi törvények Az áprilisi törvények három főbb kérdéskörben kínáltak megoldást a reformkor problémáira. Az állam egységének visszaállítását célozták a Partium visszacsatolásáról, valamint Erdély és Magyarország uniójáról szóló cikkelyek. A feudalizmus megszüntetésének igénye tükröződik az úrbéri terhek és szolgáltatások, az ősiség, az úriszék és a papi tized eltörlésében; ugyanakkor az önálló magyar kormány létrehozása, a népképviseleti országgyű1és, a választójogi törvény, a közteherviselés kimondása, a bevett vallások egyenjogúsítása, a sajtótörvény, a hitelintézet felállítása, a választott testületek útján felállítandó városi önkormányzatok megteremtése már a polgári állam felépítését szolgálták.

• Magyarország alkotmányos királyság, az azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom a kormány és a király kezében van
• a kormány a parlamentnek tartozik felelősséggel
• a király rendeleteihez miniszteri ellenjegyzés szükséges
• a kormány székhelye Budapest
• a törvényhozó hatalom az országgyűlés, amelynek évente össze kell ülnie, ez kizárja az abszolutizmus lehetőségét
• törvény előtti egyenlőség
• a választójog vagyoni cenzushoz kötése
• teljes közteherviselés
• általános és kötelező örökváltság
• sajtószabadság

Megvalósult az örökváltság, a választójogot alacsony vagyoni határhoz kötötték, megszűnt a cenzúra. Voltak azonban nem rendezett kérdések, mint az Ausztriához fűződő viszony és nem fejezték be a parasztság terheinek felszámolását sem. Nem vonták a törvénykezés körébe a nemzetiségek külön jogait. Az úrbéri viszonyok megszüntetésének hiányosságai voltak, ezekre az ország nagy részére kiterjedő parasztmozgalmak hívták fel a figyelmet. A nemzetiségek területi különállást követeltek. A kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak egy politikai nemzet van, a magyar. Ezért a nemzetiségi vezetők egyre inkább Bécs felé fordultak. 1848. június végén megtartották a népképviseleti választásokat, a polgári átalakulás hívei elsöprő győzelmet arattak. Délvidéken júniustól egymást követték a véres összecsapások a szerb fölkelőkkel. Horvátországban Jellasics készülődése is Magyarország ellen irányult. 1848 nyarán a Habsburgok leverik az itáliai forradalmakat, majd teljes felkészültséggel Magyarország ellen fordulnak. Augusztus végén a királyi leirat követelte a magyar hadügy és pénzügyminisztérium beolvasztását a bécsi minisztériumokba. Batthyány és Deák további engedményekre is hajlandóak lettek volna, de a király nem is fogadta őket. Szemere királyi szentesítés nélkül elrendelte az újoncozást. Megkezdték a Kossuth-bankó kibocsátását. Szeptember közepén az ügyeket ideiglenesen továbbvivő kormány mellé hattagú bizottságot: az Országos Honvédelmi Bizottmányt választották, melynek elnöke Kossuth. Szeptember 11-én Jellasics császári altábornagy 35 ezer főnyi seregével átlépte a Drávát, és Pest felé igyekezett. Pest azonban készülődött, a város határában erődítési munkák folytak. Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között, a jórészt újoncokból álló magyar sereg vereséget mért a kétszeres túlerőben lévő ellenségre. Jellasics fegyverszünetet kért, mely alatt Győrön át elhagyta az országot. Október 4-én V. Ferdinánd feloszlatta az országgyűlést, s Jellasicsot kinevezte Magyarország katonai biztosává. Latour hadügyminiszter kiadta a parancsot, hogy valamennyi határ mentén álló császári erő intézzen támadást Magyarország ellen. Erre azonban nem került sor a bécsi nép fölkelése miatt. Móga tábornok követte a visszavonuló Jellasicsot, s október 30-án a magyar sereg átlépte a Lajtát. Az összpontosított császári erők azonban ezen a napon Schwechatnál visszaverték a magyar erőket. A Honvédelmi Bizottmány legfontosabb feladata az erős, rendezett hadsereg megszervezése volt. Nehézséget jelentett a lőszerek, fegyverek és egyenruhák előteremtése. 1848. december 2-án V. Ferdinándot a kamarilla lemondatta. A 18 éves Ferenc Józsefet nyilvánították ki osztrák császárrá és magyar királlyá. Windischgrätz vezetésével a császári fősereg 44 ezer katonájával Magyarországra érkezett. Vele szemben csak 25 ezer főnyi magyar sereg állott Görgei Artúr vezetésével. Perzel Mór december 31-én Mórnál megütközött Windischgrätz seregével, de a többszörös túlerő legyőzte őt. A Honvédelmi Bizottmánnyal az országgyűlés is átköltözött Debrecenbe. Batthyány és Deák felkereste Windischgrätzet, aki feltétel nélküli megadást követelt. Az erdélyi hadsereg új főparancsnoka Bem József karácsonyra visszaszerezte Kolozsvárt. Debrecenben szinte mindent elölről kellett kezdeni, de az országgyűlés ismét működőképessé vált. Felállították a vésztörvényszéket. Dolgozni kezdett a nagyváradi fegyvergyár, működött a bankóprés. Bem 1849 márciusára egész Erdélyből kiverte az osztrák és az első ízben beavatkozó orosz csapatokat. Bem sikeresen egyesítette a korszerű harcászatot a forradalmi hadviselés módszereivel. Támaszkodott, sőt számított a népfelkelésre. A levert nemzetiségi felkelőknek büntetlenséget adott. 1849. március 4-én Olmützben alkotmányt adtak ki (kényszerített), melyben Magyarország elveszti függetlenségét, s Bécs Magyarországot egyszerű tartományként sorolja be. Kossuth Görgeire bízta a fősereget, és 1849.március végén a Tiszánál összevont ötvenezer honvédtámadásba lendült. Alig négy hét alatt a Tiszától Pozsonyig űzték az ellenséget. 1849. április 2-án Gáspár András Hatvannál megverte Windischgrätzet. Ezután a fősereg április 4-én Tápióbicskénél, április 6-án Isaszegnél, április 10-én Vácnál, április 19-én Nagysallónál, április 23-án Komáromnál aratott győzelmet. Az Isaszegi ütközet után Bécs leváltja Windischgrätzet, de a helyébe került Welden se járt több sikerrel. Április 23-án Pest felszabadul. A még meg nem szállt területeken népfelkelés bontakozott ki. Május közepére egész Magyarország területe felszabadult néhány vár kivételével. 1849. április 14-án Kossuth Debrecenben kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Magyarország király nélküli királysággá vált. Az ország élére újra minisztérium került, elnöke Szemere Bertalan lett. Kossuthnak, mint kormányzó elnöknek a hatásköre csökkent. Rendeletei csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek. Bécs rájött, hogy saját erejéből nem képes legyőzni Magyarországot. Ezért Ferenc József segítséget kért I. Miklóstól. Aki május 9-i kiáltványával tudatta, hogy segít így a magyar szabadságharc véglegesen elszigetelődött, sorsa megpecsételődött. Június elején megkezdi támadását az orosz sereg, míg a császári sereg Haynau vezetésével 160 ezer katonával tör be az országba. Vele szemben a magyar sereg csak 170 ezer katonából állt. A kormány általános népfelkelést hirdetett. Az országgyűlés elfogadta a nemzetiségi törvényt. Bem Erdélyben sokáig tartja az orosz erőket, így a serege felmorzsolódott. Kossuth Dembinskit nevezi ki a fősereg élére. Dembinski feladja a jól kiépített sáncokat Szeged körül, majd visszavonul a számban már nem több osztrák sereg elől. Seregét nem az összpontosítás helyére Aradra, hanem az ellenség kezén lévő Temesvárra vezette. Kossuth Dembinskit leváltja, helyébe Bem kerül. Augusztus 9-én Bem vereséget szenved Haynautól Temesvárnál. A magyar fősereg szétesett, csak Görgei serege volt az egyetlen harcképes. Kossuth augusztus 11-én lemond, s átadja a hatalmat Görgeinek, aki a világosi-síkon augusztus 13-án a feltétel nélkül letette fegyvert. A komáromi vár húszezres seregével, Klapka vezetésével nem adta meg magát. Kiharcolta a várban tartózkodó katonai és polgári személyek bántatlanságát, s csak így tette le a fegyvert október 2-án. Az osztrák vezetés bosszút akart. A fegyverletétel után Haynau szabad kezet kapott. Október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvéd főtisztet. Pesten agyonlőtték Batthyányt. A várfogságra ítéltek száma megközelítette a négyszázat. A megfélemlítést kiegészítették a börtönök és a besorozások az osztrák ezredekbe. A magyar szabadságharc elbukott, de a feudális rendszert többé már nem lehetett visszaállítani.

11.tétel A reformmozgalom kibontakozása

Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, felvilágosult szellemű jozefinista (a Nemzeti Múzeum (1802) és a Nemzeti Könyvtár megalapozása). Anyja gróf Festetich Júlia, aki megalakítja Keszthelyen az első magyar gazdasági főiskolát (Georgikon). István gyermekéveit Nagycenken és Bécsben töltötte. Ezután 22 éves korában katonáskodott, és részt vett – futárként – az 1813-as “népek csatájában” (Lipcse). Ezután eltávolodott a katonai pályától, és elkezdte élni az átlagos ifjú arisztokraták fényűző életét. Ezt a fajta életmódot azonban csömör követte, és Széchenyi felismerte hazája elmaradottságát. Ebben az időben európai körutakra utazott. Főleg Angliát látogatta, ahova barátja, Wesselényi Miklós kísérte el. Itt a lótenyésztés és versenyeztetés, az ipar fejlettsége és a Parlament volt rá nagy hatással. Felismerte továbbá hogy a centrumterületek (=Anglia) fejlettségben messze a perifériák (=Magyarország) előtt jártak. Ekkor fogalmazódott meg életcélja: “Mióta élek kimondhatatlan vágy létezik bennem Magyarország kifejtésére”. Rendkívül lelkesen vetette bele magát a teendőkbe, és még Matternich-el is felvette a kapcsolatot, aki megkedvelte. Széchenyi bízott továbbá Bécs támogatásában is, törekvései azonban nem hoztak sok eredményt. Ezután a 20-as években gyakorlati törekvései váltak meghatározóvá: a lótenyésztéssel és versenyeztetéssel kezdett foglalkozni, ezért megalapította a Nemzeti Lovardát, 1827-ben alapította meg az angol klubok mintájára a Nemzeti Kaszinót, ami a formálódó reformellenzék központjává vált. Hasonló kaszinók alakultak az ország többi városában (pl.: Debrecenben) a 30-as évek legelején.

Hitel: Ezt követően ismét elméleti munkássága lett a meghatározó. 1830. január 28-án megjelent “Hitel” című műve. Ennek előzménye 1828-as hitelkérelme volt. Egy osztrák banktól akart kölcsönt (10000 Ft-ot) felvenni, ám kérelmét elutasították, mondván, hogy nincs kellő biztosítéka. A magyar nemesi birtokokat ugyanis a fiscalitás (a kincstár joga a család kihalása esetén) és az ősiség törvénye (aviticitas) miatt a birtokosok nem adhatták el birtokaikat, a család kihalása után pedig földjük visszaszállt az uralkodóra (Ez 1351-tõl, Nagy Lajos óta így volt). A “Hitelben” Széchenyi a magyar gazdasági és politikai életre koncentrált.
A gazdaság fejlesztése tehát szerinte létkérdés, ugyanis a dekonjunktúra időszaka a magyar nemesség nagy részét fenyegette. A gazdaság tőkés átalakulásához azonban hitelre volt szükség, amit szinte lehetetlenné tett az életben lévő fiscalitás és az ősiség törvénye. Ezeket tehát el kell törölni, és biztosítani kell a nemtelenek birtokvásárlási jogát (Jus proprietatis), melynek eredményeképpen a föld polgári tulajdonná válik. Ezen kívül szorgalmazta a jobbágyfelszabadítást, melynek révén a parasztok felszabadulnak a földesúr gazdasági és személyi fennhatósága alól. Ezt Széchenyi önkéntes örökváltság formájában képzelte el, vagyis a paraszt a földesúr által megállapított összeg egyszeri kifizetésével válthatta volna meg magát. Ezután a paraszt földjének tulajdonosává, vagy bérlőjévé vált volna. A robotot pedig ezután a parasztok a bérmunkával helyettesítették volna. Széchenyi ezeket a reformokat az arisztokrácia vezetésével képzelte el, ehhez azonban növelni kellett a közműveltséget, mivel szerinte egy ország fejlettsége a kiművelt emberfők számától függ. A “Hitel” megbolydította a magyar politikai életet: sokan támogatták, de számos ellenzője is akadt, például a konzervatívok, és a felvilágosult rendi nacionalista irányzatú csoportok. Az ellenzők körébe tartozott például gróf Dessewffy József is. Dessewffy attól félt, hogy a nemesi kiváltságok eltörlése veszélyeztetheti a nemzet stabilitását. Dessewffy a fő problémának a kettős vámrendszert tartotta.

Világ: Széchenyi erre válaszul adta ki “Világ” (itt világosság) című munkáját, melyben részletesebben taglalta nézeteit, főleg a parasztságra nézve. Ezt tragikusan időszerűvé tette az 1831–ben kitört felvidéki parasztfelkelés.

Stádium: 1833-ban látott napvilágot harmadik jelentős műve, a “Stádium”. Ebben végleg rendezi, és pontokba foglalja gondolatait. Kifejti, hogy a reformokat három téren kell elvégezni:

• Gazdasági téren: hitel biztosítása , az ősiség és a fiscalitás eltörlése , a Jus proprietatis bevezetése , az infrastruktúra fejlesztése valamint az ipari szabad verseny biztosítása
• Társadalmi téren: a törvény előtti egyenlőség biztosítása , a törvényes pártvéd kialakítása és a közteherviselés kialakítását akarta elérni, amely a társadalmi jogegyenlőséghez és a feudális viszonyok eltörléséhez vezet.
• Politikai téren: ide sorolható a társadalmi téren tervezett összes újítás, valamint a magyar nyelv ügye , helytartótanács egyedüli irányításának elve és a nyilvánosság biztosítása a törvényhozás minden területén .
  Széchenyi ezeket az újításokat a Habsburg Birodalmon belül képzelte el, irtózott minden elszakadási kísérlettől és radikalizmustól. Ennek arisztokrata származása volt az oka, és az, hogy Széchenyi látta, hogy nincs komoly esélyük a magyaroknak a Habsburgok ellen.
  Gyakorlati tevékenysége:
  Vásárhelyi Pál tervei alapján és Széchenyi kezdeti irányításával valósult meg a Tisza szabályozása. Ezután Széchenyi részt vett még a Duna szabályozásában is és megalapította az első magyar gőzhajózási társaságot (Első Dunagőzhajózási Társaság), ami a Dunán és a Balatonon indult be. Ezen kívül az õ kezdeményezésére létesítettek Óbudánál téli kikötőt, és egy gőzgéppel működő hengermalmot is felépítettek. Szorgalmazta továbbá a magyarországi selyemhernyó tenyésztés elterjesztését, és a takarékpénztárak felállítását.
  Egyik jelentős eredménye a Lánchíd megépíttetése volt, amely William (Thierney) Clark tervei alapján, Adam Clark kivitelezésében készült el (1842 augusztus 24 – 1849. november 21.). A Lánchíd azért is jelentős volt, mert ez ütött először rést a nemesi adómentességen, ugyanis a hídpénzt mindenkinek fizetnie kellett. A hidat 1849-ben Haynau avatta fel.

Széchenyi reform koncepciójára jellemző volt:

• A reformokat az arisztokrácia vezetésével akart bevezetni. Az arisztokraták jó része azonban érzéketlen volt törekvéseivel szemben, hiszen az nekik többet ártott, mint használt.
• Továbbá, Bécs együttműködésével képzelte el a reformokat. Bécs azonban hátráltatta a folyamatot, Széchenyi hite viszont az udvarban ennek ellenére sem rendült meg.
• Evolúciószerű lassú fejlődést képzelt el, ám a jelentkező problémák túlságosan lelassították a reformfolyamatokat. 1840-ben a reformellenzék élére a már radikálisabb Kossuth Lajos állt
  A 30-as években jellemzővé vált a reformmozgalmak kibontakozása, melynek külső és belső okai, feltételei is voltak.
  Külső okok: 1830-ban forradalom tört ki Párizsban, továbbá Lengyelországban és Belgiumban. A Szent Szövetség ennek hatására meggyengült, s így Bécs enyhébb politizálásra kényszerült, s így a hazai politikai erők mozgástere bővült.
  Belső okok: Ezek világítanak rá a reformok szükségességére. Ilyen például Széchenyi “Hitel”-e, amely mozgásba lendítette a hazai politikai közgondolkodást. Egy másik esemény is meghatározó volt, ez pedig az 1830 tavaszán kibontakozott kolerajárvány volt. A betegség ellen nem tudtak hatékonyan védekezni, ezért karanténokat és vesztegzárakat alakítottak ki, valamint Bizmuttal fertőtlenítették a kutakat.
  Probléma: A karanténok és vesztegzárak elzárták a felvidéki szlovák zselléreket az alföldi alakalmi munkalehetőségektől, s így az éhhalál fenyegette őket. Az elégedetlenség másik kiváltója a fertőtlenítőszer szakszerűtlen adagolása volt. A bizmutport ugyanis néhol túladagolták, ami betegségekhez vezetett. Ezt a parasztok úgy értékelték, hogy az urak meg akarják mérgezni a népet, s ezért több megyében is kaszára kaptak az elkeseredett emberek. Ez egy parasztfelkelést eredményezett 1831-ben, ám ezt hamar leverték.
  A nemesség azonban megrémült, hiszen világossá vált előttük, hogy a könnyen befolyásolható parasztságot akár ellenük is tudja fordítani az udvar. A reformok tehát elkerülhetetlenek voltak.
  Széchenyi és Kossuth ellentéte: Széchényit az egész ország tisztelte gyakorlati tevékenységéért, ám õ nem adta fel elképzeléseit, de az idő túllépett rajta. Ennek az elképzelésének Kossuth tevékenysége merőben ellent mondott. Széchenyi a “Kelet népe” című művével indította meg a harcot 1841-ben. Õ igazából Kossuth Béccsel szembeforduló gyors és radikális reformprogramját ellenezte, de csak Kossuth modorát merte támadni, mondva, hogy a szívekhez szól az ész helyett, érzelmeket korbácsol, s így az evolúció helyett revolúciót idéz elő. Kossuth tiszteletteljesen válaszolt az őt ért vádakra 1841-ben a “Felelet a kelet népére” című művével. Fenyegetően szólt továbbá az arisztokráciához, mondva: “Veletek, általatok, ha tetszik; nélkületek, ellenetek, ha kell”. A közvélemény Kossuth programja mellé állt, s így Széchenyi elszigetelődött.

10. tétel A francia polgári forradalom

Előzmények
XIV. Lajos halálát követően a régi rendszer és az abszolutizmus, mint kormányzati forma válságba került. A Napkirály súlyosan eladósodott és a háborús kudarcok következtében tekintélyét vesztett államot hagyott utódaira. XV. Lajos (1715-1774) az állam irányítását, kegyencnőire Mme Pompadour-ra és Mm Dubarry-re hagyta, az őt követő XVI. Lajos (1774-1792), jó szándékú de erélytelen férfi volt, aki csinos de korlátolt feleségének Marie Antoinette-nek szeszélyei és esztelen pazarlása miatt rombolta a királyi udvar tekintélyét. A rosszul kivetett és behajtott adók rendszere a XVIII. század végére megbénította a királyságot. A társadalom jogilag rendekre tagolódott: a papságra, a nemességre, és a közrendűekre ( III. rend). Ez a kiváltságok szerinti felosztás azonban már nem fejezte ki a tényleges gazdasági- társadalmi erőviszonyokat. A nemesség helyzetük javítása érdekében bírálták az uralkodót és a rendi gyűlés összehívását követelték. Rég elfeledet kiváltságok újjáélesztésével is próbálkoztak, amivel maguk ellen hangolták a parasztság, a polgárság és az értelmiség jelentős részét. A nyolcvanas évek közepére egyértelművé vált, hogy az Ancien Régime fennállásának legnagyobb pénzügyi válságával küzd, 1788-ban bekövetkezet az államcsőd

. XVI. Lajos rákényszerült, hogy adózásra kérje a nemességet. A nemesség ellenállt, és százhetvenöt év szünet után kikényszerítette a Rendi Gyűlés összehívását.
A forradalom előkészítő szakasza (1789. május 5.-től 1789 július 14)

Az általános Rendi Gyűlés összehívásának hírére szerte az országban gyűléseket tartottak, röpiratok ezreit írták, amiben követelték az emberi szabadságjogok biztosítását, az adórendszer és az egyházszervezet megreformálását. 1789. május 5-én Versailles-Ben megnyílt a rendi gyűlés. A király kénytelen volt beleegyezni, hogy a harmadik rend annyi képviselők küldhessen a gyűlésbe, mint a két kiváltságos rend együttesen., miután fejenkénti szavazást és együttes ülést követeltek a király feloszlatta a gyűlést és bezárazta a termet. A képviselők válaszul a közeli labdaházba vonultak, ahol alkotmányozó nemzetgyűlésé alakultak át. A király azonban Párizs köré zsoldos katonákból álló csapatokat vont, és július 12-én megtörtént az első összecsapás, majd pedig július 14-én a párizsiak elfoglalták a zsarnokság jelképét a Bastille t. Egész Franciaországban lejátszódót a városok forradalma, teljes volt a létbizonytalanság elkövetkezet a nagy félelem időszaka. Az események hatására augusztus 4-én a kiváltságosok lemondtak előjogaikról, és augusztus 26-án kiadták az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát. XVI. Lajos mindkettőt visszautasította, melynek hatására október 5-én asszonyok menete a fővárosba kényszerítette a királyt, aki ott felesküdött a törvényekre. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megszüntette a céheket, felszámolta a belső vámokat, bevezették a assignátákat ( utalvány), mely később papírpénzként funkcionált. A tényleges hatalmat a választott képviselőkből álló törvényhozás kezébe tették le, megvalósították a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a szólás – és sajtószabadságot. A királytól megtagadták a hatalomból való tényleges részesedését, aki 1791-ben családjával együtt megpróbált megszökni Párizsból, ám felismerték és visszavitték. Ezzel kiéleződött a belpolitikai helyzet, amit tovább fokozott az 1791. aug.27-es osztrák és poroszuralkodó által kiadott pillnitz-i nyilatkozat, mely beavatkozással fenyegetett. Az uralkodó girondiakból álló (köztársasági érzetű-baloldal) álló kormányt nevezett ki, amely 1792.ápr.20-án hadat üzent Ausztrának és Poroszországnak. Az országban folyt az agitáció a törvényhozó gyűlés ellen, a király megvétózta a gyűlés határozatait. 1792. aug. 10.-én a tömegek ismét az utcára vonultak, elfoglalták a Tüilériákat, a király hatalmát felfüggesztették és a Temple börtönbe zárták családjával együtt.
A girondista köztársaság szakasza (1792.aug.10 – 1793. jún.2)

A megalakuló új kormányban, a Végrehajtó Tanácsban és a nemzetgyűlésben a griondisták voltak többségben, míg a párizsi községtanácsot a jakubinusok (Robespierre – Marat –Danton ) irányították. Megalapították a nemzeti konventet, általános választójog alapján, a hadsereghez pedig forradalmi biztosokat küldtek.1792.szept.2.-án a valmy domboknál a francia csapatok megállították a porosz sereget, majd ugyan ezen a napon a nemzeti konvent kikiáltotta a köztársaságot. 1973 jan.-ban elkezdődött a király pere, ahol Capet Lajos-t mint egyszerű állampolgárt halálra ítélték, és 1793.jan.21.-én guillootine kivégezték.
A valmy győzelem után megkezdődött a forradalom keresztes hadjárata, az expanzió. A francia csapatok elfoglalták Savolát, győzelmet arattak Jemppaes –nél, elfoglalták Belgiumot és átkeltek a Rajnán. Válaszul Anglia , Spanyolország, Poroszország, Hollandia, Ausztria és Piemont létrehozták az első koalíciót. A külpolitikai problémák és a belső válság miatt, a konvent ülései egyre viharosabbak lettek. A jakubinusok fontos intézkedéseket sürgettek, ám a girondisták ellenszegültek. Ennek hatására 1793,jún.2.-án fegyveresek körülvették a konventet, megszavazták a griondisták letartóztatását majd többségüket hamarosan kivégezték.
A jakubinus diktatúra szakasza (1793.jún.2- 1794.júl.27.)

Franciaországot minden irányból ellenséges seregek ostromolták, s hamarosan kirobbant a vendée-i parasztfelkelés is. A jakubinusok erre válaszul korlátozták a szabadságjogokat és március 10.-én létrehozták a rendkívüli törvényszéket, és a hatalmat a Közjóléti Bizottság kezébe helyezték. Intézményesítették a terrort, a köztársaság ellenfeleit kivégezték. Nem volt se védelem, se tárgyalás és az ítélet ellen fellebbezni sem lehetett. 1793 júliusában elfogadták a jakubinus alkotmányt, újjászervezték a hadsereget, bevezették a forradalmi időszámítást. Leverték a belső lázadást, és a külső ellenséget a határokon kívülre szorították. A katonai győzelem feleslegessé tette a diktatúrát, a terror azonban tovább folytatódott. Robespierre a szilárd kormányzás érdekében végezni akart a politikai ellenfeleivel, ezért vád alá helyezte és kivégeztette Dantont és társait, de ezzel a lépésével elszigetelődött. 1794. júl.27.-én (thremidor 9.-én)
a konvent vád alá helyezte és alkonyatkor Robespierre-t , 21 társával együtt kivégezték.
A thermidori köztársaság szakasza

Robespierre bukása után kicsúszott a konvent irányítása a jakubinusok kezéből, s az országban megkezdődött a leszámolás a terroristákkal. A polgárság azonban se királyt, se terrort nem akart. Feloszlott a konvent, helyét a kétkamarás törvényhozó testület foglalta el. A külpolitikát a folyamatos hódítások jellemezték, jelszó a természetes határok visszaállítása lett. Mivel 1795-ben Poroszország békét kötött Francia országgal, így a fő ellenség Anglia és Ausztria lett. A polgárság érdekei védelmében a személyi hatalom mögött sorakozott fel, a döntő szó a hadseregé lett. Bonaparte Napóleon 1799. nov. 9.-én (burmaire 18-án) államcsínyt hajtott végre , majd katonáival szétkergette az Ötszázak Tanácsát, és mint első konzul , Franciaország diktátora lett. Franciaország békére vágyott, így Napóleonnak győzelmes békét kellet kötnie Angliával és Ausztriával. 1800-ban Marengónál megverte az osztrák főerőket, és visszahódította Itáliát, ezután 1801-ben Ausztria, majd 1802-ben Anglia elfogadta a francia békét. Napóleon a polgári jogrend felépítését akarta befejezni. Hozzá járult a katolikus egyház ujjászervezéséhez, megszerkesztette a polgári törvénykönyvet (Code Civil, Code Napóleon), majd 1804-ben császárrá koronáztatta magát. Újjászervezte a területi közigazgatást és földhivatalokat, és értékálló pénzt hozott forgalomba.
Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata
(Déclaration des droits de l’homme et du citoyen)
Kiadta a francia Nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án
A francia nép Nemzetgyűlésben összeült képviselői abban a meggyőződésben, hogy a közszerencsétlenségeknek, s a kormányok romlásának egyedül való oka az ember jogainak nem ismerésében, feledésében vagy megvetésében rejtezik, elhatározták, hogy ünnepélyes nyilatkozatban terjesztik elő az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogait, avégből, hogy a társadalom tagjait ez az állandóan szemük előtt lebegő Nyilatkozat szüntelenül emlékeztesse jogaikra és kötelességeikre, valamint avégből, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom cselekedetei, minden politikai intézmény céljával bármely pillanatban összehasonlíthatók lévén, nagyobb tiszteletben részesüljenek, s végül avégből. hogy a polgároknak ezentúl immár egyszerű és kétségbevonhatatlan elveken nyugvó követelései mindenkor az alkotmány s közjólét fenntartását szolgálják.

Következésképp tehát a Nemzetgyűlés a Legfelsőbb Lény jelenlétében és oltalma alatt ezennel elismeri és kinyilatkoztatja az ember és a polgár alább következő jogait.

1. Minden ember szabadnak s jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulhatnak.
2. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomatással szembeni ellenállás.
3. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle ered.
4. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát nem ütközhetik más korlátokba, mint azokba, amelyek a társadalom más tagjai számára ugyan-e jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat csakis a törvény határozhatja meg.
5. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas dolgok megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.
6. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői révén közreműködni. A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet. S mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik s képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.
7. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogvatartani bárkit is csak a törvény által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet. Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt vagy végrehajtat. Viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell, s ha ellenállást tanúsít, ezzel bűnösnek vallja magát.
8. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében.
9. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt, amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol.
10. Senkit meggyőződései s vallási nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződések s nézetek megnyilvánulása a törvény által megszabott közrendet nem zavarja.
11. A gondolatok és vélemények szabad közlése az emberek egyik legértékesebb joga; ennél fogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felesőséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaéléssel a törvény által meghatározott esetekben.
12. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi szükségessé. E karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére a karhatalom rábízatik.
13. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közte egyenlően kell elosztani.
14. A polgároknak saját személyükben vagy képviselőik útján joguk van a közös hozzájárulás szükségességét megállapítani, s ezt szabadon megszavazni, valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját, elosztását, behajtását és időtartamát.
15. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra vonni.
16. Az olyan társadalomnak, melyből e fogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmány nincs.
17. Tulajdonától – lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen – senki meg nem fosztható, legfeljebb csak olyan esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló, törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg – ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.

9.tétel Az USA kialakulása

A világ nagy része a XVIII. században Európa gyarmata lett. A franciákkal vívott gyarmati háborúból Anglia került ki győztesen.
Az észak-amerikai angol gyarmatok

A XVIII. századra Észak Amerikában, – Kanadától Floridáig – 13 angol gyarmat jött létre. Míg a déli gyarmatok királyi vagy magántulajdonban voltak, az északiak önkormányzattal rendelkező kolóniák. Ide először az Angliában üldözött puritánok települtek, akik I. Károly üldöztetése elől menekültek az 162O-as években (Mayflower), magukkal hozták az önigazgatás és a szabad vélemény nyilvánítás igényét. Északon a farmergazdálkodás vert gyökeret. A farmer tulajdonával szabadon rendelkezett. Délen a néger rabszolgákkal dolgoztató ültetvényes rendszer terjedt el. Megkezdődött azonban az amerikai belső piac kialakulása. Kanadából fenyegető francia “pápista” veszély is szükségessé tette a gyarmatok szövetkezését. Első kezdeményezője BENJAMIN FRANKLIN.
Anglia és a gyarmatok viszonya kiéleződik:

Amerika a XVIII. század vége felé még mezőgazdasági jellegű, de északon ígéretes ipar is kibontakozott. Anglia észak-amerikai kolóniáit nyersanyagtermelő és árufelvevő piacoknak tekintette. Az angol parlament által megszavazott adókat és vámokat az amerikaiak törvénytelennek tekintették, mert a parlamentben nem volt képvise1őjük. Bojkottálták az angol árukat, az adók, illetékek fizetését pedig megtagadták. A kormány meghátrált, és visszavonta a sérelmezett vámokat, de fönntartotta az angol parlament adókivetési jogát. Ezt az elvet hirdette az egyedül meghagyott teavám. Állandósultak a fegyveres összecsapások. 1774. szeptemberében Philadelphiában összeült az amerikai gyarmatok első kongresszusa. III. György angol király kijelentette, hogy az amerikai kormányzat a lázadás állapotában van. 1775. árpilis 19-en Lexingtonnál eldördült az első sortűz. Még ezen a napon Concordnál az összehívott fegyveres farmerek megfutamították az angol katonaságot. Kitört a függetlenségi háború.
Függetlenségi Nyilatkozat

1776. július 4-én a kongresszus elfogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Megszületett az új
független állam az Amerikai Egyesült Államok. A Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazványát Thomas Jefferson, a mozgalom polgári demokratikus szárnyának vezetője készítette. Ennek első fogalmazványa elvetette a rabszolgaságot, és ezt is az angolok bűnei közé sorolta, mert a délen dolgozó ültetvényesek rabszolgákkal dolgoztattak angol piacra. Később ezt a cikkelyt törölték, mert csak így biztosíthatták részvételűket a függetlenségi háborúban. A deklarációt alátámasztó elvek John Locke, angol filozófus tollából származnak. Locke szerint az embereket megilletnek bizonyos istenadta jogok, amelyek elidegeníthetetlenek, vagyis a kormányok nem tagadhatják meg. Tehát a kormány a néptől kapja hatalmát, ha visszaél vele a népnek jogában áll azt leváltani.
A természetjog fogalma:a biztonságos élethez való jog, a tulajdonhoz és a tulajdon védelméhez való jog, a szabadsághoz való jog(a gondolat, a lelkiismeret, a vallás szabadságát jelenti)
Társadalmi szerződés:Az ember a természeti jogainak egy részét(a szabadság és tulajdon)önkéntes szerződésben átruházza az államra. Az így létrehozott társadalmi szerződést a népnek joga van felbontani, tehát az uralkodói hatalom nem istentől ered, hanem megbízás útján keletkezik.
A függetlenségi harc győzelme: Az erőviszonyok az angoloknak kedveztek. Hatalmas seregük, flottájuk és korlátlan pénzügyi hitelük volt angoloknak. Az amerikaiak mindezekben szűkölködtek, és még a lojalistákkal (a királyhoz hü), hazai árulókkal is meg kellett küzdeniük. A patrióták forradalmi serege azonban nagy erkölcsi fölényben volt az angol sereggel szemben. Ügyesen alkalmazták az indiánoktól eltanult szétszórt alakzat taktikáját. A lakosságra mindenütt számíthattak. Bár az angolok bevették New Yorkot, amely a háború végéig a kezükön maradt, mégis az első jelentős győzelmet a felkelők aratták 1777-ben, ahol Saratogánál fegyverletételre kényszeríttették az angolokat. Ezután a győzelem után Franciaország szövetséget kötött az Amerikai Egyesült Államokkal. A szövetséghez később csatlakozott Spanyolország, majd Hollandia is. Az amerikai hadsereg diadalmasan nyomult előre. 1781-ben Yorktown mellett francia segítséggel Washington bekerítette és felszámolta az utolsó harcképes angol hadsereget. 1783-ban a Versailles-ben megkötött békében Anglia kénytelen volt elismerni az Egyesült Államok függetlenségét.
A függetlenségi háború jelentősege és az amerikai alkotmány:
Az amerikai kolóniák sikeres harca egyszerre volt polgári forradalom és függetlenségi háború, amely a kortárs Európa a felvilágosodás eszméinek gyakorlati alkalmazásának értékelt. A függetlenség elnyerése után azonban nyitva maradt a kérdés: a közös intézmények és törvények, valamint az egységes amerikai nemzet. 1787-ben összeült a szövetségi (alkotmányozó) gyűlés, és megalkotta az Egyesült Államok alkotmányát, melyet 1791-ben egészítettek ki. A végrehajtó hatalom a négy évre választott elnök kezében összpontosult. A törvényhozó hatalom a választott képviselők alkotta képviselőházat és a szenátust (együttesen: a kongresszust) illette. Számos biztosíték gondoskodott a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom szétválasztásáról és egyensúlyáról, a sajtó szabadságát és az egyházak az államtól való elválasztását. A világ legrégibb érvényben lévő alkotmánya kedvező föltételeket teremtett a szabad vállalkozás, a tőkés gazdaság “amerikai” ütemű fejlődése és a polgári demokrácia kibontakozása számára.
Összefoglalva:
Az észak-amerikai angol kolóniák társadalmi fejlődésükben arról a szintről indultak, melyet Anglia addig elért. A gazdasági-társadalmi változások kulcsa a szabad farm és farmer. Anglia gyarmati szerepet szánt Amerikának, korlátozta az ipart és erősítette a feudális elemeket. A függetlenségi harc kivívta az egyéni szabadságjogokat és elhárította az akadályokat a tőkés gazdaság zavartalan fejődése elől: polgári forradalom zajlott le.
Montesquie-ői elvek alapján működnek a következő hatalmak
Törvényhozói hatalom – Szövetségi szint
Két házból áll:
Szenátus : államonként 2 képviselő (felsőház)
Képviselőház: közvetlenül választott képviselők (alsóház)
Végrehajtói hatalom – Szövetségi szint (adminisztrációnak nevezik):
Főnök az ELNÖK(négy évre választják) : Vétó joggal rendelkezik, mely 6 hónapig érvényes, még-egyszer már nem utasíthatja vissza a beadványt. Politikailag a Kongresszus ellenőrzi, de jogilag a Legfelső Bíróság.
Központja Washingtonban van.
4 minisztérium: külügy, hadügy, pénzügy, külker.
Erős elnöki funkció. Több minisztérium van, de a többinél a helyi szinten (állam) erős a döntéshozás.
Bírói hatalom:
1.) Legfelsőbb bíróság, mely 9 főből áll. Amíg el tudja látni a feladatát addig, dolgozik. Leváltják, vagy
Lemond. Ellenőrzi az elnököt és a kongresszust is. Az elnök nevezi ki őket.
2.) Szövetségi bíróság
3.) Hadbíróság
Államonként van törvényhozás. A helyi (szövetségi szinten kívüli) törvényhozás.
Kormányzati szint: Kormányzó az államok szélén, állampolgár választja 4 évente.
Állami bíróság – megyei bíróság – kerületi bíróság.
A bíró a levezető + 12 tagú esküdtszék + vádló és védőügyvéd.
Elnökválasztás: minden 4. év november első hete – elektori választás
Az elektorok az elnökválasztók. Az győz, aki több elektort visz.

AZ USA MEGALAKULÁSA ÉS ALKOTMÁNYA

A győztes háború után a legfontosabb feladat a gyarmatok egymás közti viszonyának rendezése volt. Az 1787.-ben Philadelphiában összegyűlt alapító atyák két elképzelés között kellett hogy válasszanak. A föderalisták (pl. Washington) az erős, gyarmatok feletti központi kormányzatot, ezzel szemben az Anti föderalisták (pl. Jefferson) a gyenge központi kormányzatot és nagyfokú állami szuverenitást pártolták. Sikerült kompromisszumot kötni és szeptemberben megszületett az első modern, a hatalommegosztás elvére épülő, köztársasági alkotmány.
Az alkotmány értelmében az Unió felel a honvédelemért, a külpolitikáért, a pénzügyekért és a külkereskedelemért. A többi terület az egyes államok hatáskörébe tartozik. A Szövetség élén az erős hatalommal rendelkező elnök áll, ő a hadsereg és a milícia parancsnoka, ő nevezi ki a minisztereket, a bírákat, és a magasabb rangú diplomatákat, valamint ő irányítja a külpolitikát. A miniszterek neki felelősek, miniszterelnöki funkció nem létezik. Az elnököt az államok lakói négyévente közvetve, elektorok útján választják. A hagyomány szerint az elnök egyszer újraválasztható. A törvényhozó hatalmat a Szenátusból és a Képviselőházból álló kétházas kongresszus gyakorolja.
A Szenátus élén az alelnök áll, tagjai a szenátorok, akiknek kétharmadát kétévente újraválasztják. A testület kétharmados többség esetén felelősségre vonhatja az elnököt. A Képviselőházba, melynek fő feladata a törvényalkotás, az egyes államok lakosságuk számarányában küldhetnek képviselőket. A két ház által elfogadott törvényjavaslatokat az elnök vagy szentesíti, vagy vétót emel ellenük, de eme jogával csak korlátozottan élhet.
A bírói hatalom a Legfelső Bíróság kezében van, élén az elnök által élethosszig kinevezett főbíró áll.
Fontos megjegyezni, hogy minden államnak saját törvényhozása és kormányzata van. Az alkotmány módosítása kiegészítésekkel történik. Az első tíz, az egyes állampolgárok jogait tartalmazó ún. Bill of Rights már 1791-ben elkészült. Napjainkra a kiegészítések száma 22-re bővült.